Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bajnokok Ligája mai napjának legnagyobb rangadója az Paris Saint-Germain – Arsenal találkozó. Bár az Arsenal csak mostanság kezd formába lendülni, míg a PSG Ibra és Blanc edző elvesztése illetve eltávolítása óta még mindig keresi önmagát, bizony remek derbire van kilátás.
A két gárda legutóbb 2007-ben találkozott egymással, az azóta már erős hagyományokkal rendelkező Emirates Cup-on. Az akkor még csak éppen egy esztendős Emirates Stadionban rendezett találkozó elsősorban Nicklas Bendtner bénázásairól maradt emlékezetes, bár az is megsüvegelendő, hogy az „Ágyúsok” nyerni tudtak, az akkor még nem igazán világverő párizsiak ellen. Utóbbiak akkori legnagyobb fegyvere az azóta már régen visszavonult portugál sztár, Pedro Pauleta volt.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.