Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Újabb három évvel meghosszabbította kontraktusát a Videotonnal Vinícius, aki elmondta, mi a nagy álma.
Öt esztendeje érkezett Székesfehérvárra Vinícius, aki azóta már csapatkapitánya is volt a Videotonnak. Az elmúlt öt évben sok sikerben volt része, hiszen többek között bajnoki címet is szerzett, valamint az Európa Liga főtábláján is szerepelt a klubbal. A brazil hátvéd egészen kivételes helyzetben van, elmondása szerint nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú ideig a klubnál lesz, s most újabb három évvel, 2020-ig aláírt. „Nem hittem volna 2011-ben, amikor a Vidihez igazoltam, hogy öt évvel később még mindig Székesfehérváron futballozom majd, ráadásul épp most írtam alá egy 2020-ig szóló szerződéshosszabbítást. A mai labdarúgásban nagyon ritka az, hogy egy játékos ilyen hosszú ideig ugyanabban a csapatban játszik… – fogalmazott a hátvéd, aki beszélt egy álmáról is. – Sokat jelent számomra ez az ország, itt született a gyermekem, itt élünk hosszú évek óta a családommal, egy álmom válna valóra, ha Vidi-játékosként bemutatkozhatnék majd egyszer a magyar válogatottban is… Tele vagyok motivációval, és úgy érzem, a legjobb éveim még előttem vannak.”
Nem sokan keresték a Videotont vételi szándékkal, így nem is volt kérdés, hogy a csupaszív védő marad piros-kékben. Kovács Zoltán örömét fejezte ki, hogy sikerült megállapodni. „Örülök, hogy újabb alapemberrel, a védelem egyik oszlopos tagjával sikerült szerződést hosszabbítanunk. A tárgyalások során végig éreztem, hogy Vinícius nagyon kötődik a Vidihez, és nagyon szeretne itt maradni. Ez a klub szempontjából kifejezetten fontos. Örülök, hogy egy olyan játékost sikerült megtartanunk, aki akár a magyar válogatottban is helyet követelne magának, amennyiben magyar állampolgársággal rendelkezne.” – jegyezte meg a klub sportigazgatója.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.