Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyre nagyobb a bizalmat élvez Szántó Tamás az osztrák Rapid Wien 20 esztendős magyar középpályása. Vasárnap a Mattersburg ellen újfent betalált, kezdőként kapott lehetőséget, csapata pedig könnyedén gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Szántó Tamás a szezon elején tűnt fel a Rapid Wien első kereténél, a Zhodino elleni Európa-liga mérkőzésen 10 percet kapott. Az osztrák élvonalban a 2. fordulóban debütált, s azóta egyre több lehetőséget kap. A mögöttünk álló két fordulóban már kezdőként kapott lehetőséget, s mindkét mérkőzésen betalált. A listavezető Sturm Graz elleni első élvonalbeli találata pontot ért, a jó sorozatot pedig a Mattersburg ellen folytatta. Ráadásul hét közben is játszhatott az Európa-ligában, kezdőként 63 percet kapott a Genk elleni meccsen.
Szántó Tamás (Osztrák Bundesliga) 2016/17
Így áll jelenleg az Oszták Bundesliga
Nyolc forduló elteltével már nincsen veretlen csapat, ahogyan nyeretlen sem. Jelen állás szerint az erőviszonyok kibontakozását figyelve az utolsó kieső hely elkerüléséért a Mattersburg, Pölten, Admira trió versenghet, persze most még nagyon a szezon elején járunk. Meglepően jól szerepel az Altach, míg az Autria Wien bukdácsol, kiemelendő a csapat slendrián és igen lyukas védelme. Ezt bizonyítja a nyolc meccsen kapott 16 találat. Élen némileg meglepő módon a Sturm Graz, őt követi a címvédő Salzburg, míg a Rapid Wien zárja a dobogót jelenleg jobb gólkülönbségének köszönhetően. Szántó Tamásék védelme zseniálisan működik, a nyolc meccsen kapott 4 gól a legkevesebb a mezőnyben.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.