Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felemás mérleget produkáltak az Orosz Kupa hétközi főtáblás nyitányán a moszkvai csapatok, avagy a Dinamo, Lokomotív, Szpartak, CSZKA négyesből csak ketten élték túl az 1. forduló küzdelmeit. A címvédő Zenit és a Krasnodar is magabiztosan nyert, míg a Dinamo a másodosztályból jelezte a BL-ben résztvevő Rosztov kiütésével, hogy élvonalbeli formában van.
A Rostov 4-0-ás zakója is nagy meglepetés, ám ennél is nagyobbat szólt a Jeniszej és a Khabarovsk produktuma, előbbi a CSZKA Moszkva, utóbbi pedig a Szpartak Moszkva skalpját gyűjtötte be. Ezáltal az is biztossá vált, hogy a rekordgyőztes CSZKA idén nem tudja növelni aranyérmei számát. Ez legutoljára 2013-ben sikerült, akkor az volt a 7. diadal a sorozat 1992-es létrejötte, a Szovjetunió megszűnése óta.
A sorozat címvédője a Zenit, azt megelőzően a Lokomotív Moszkva, három éve pedig a Rosztov nyert.
Jeniszej (II.) – CSZKA Moszkva 2-1
Khabarovsk (II.) – Szpartak Moszkva 1-0
Dinamo Moszkva (II.) – FK Rosztov 4-0
Khimki (II.) – Lokomotiv Moszkva 0-3
FC Tambov (II.) – Zenit 0-5
Nalchik (II.) – Krasnodar 0-2
Dinami Moszkva (II.) – Tosno (II.)
Lokomotiv Moszkva – Yaroslavl (II.)/Samara
Zenit – Anzhi
Terek – Ufa
Krasnodar – Orenburg
Amkar – Ural
Jeniszej (II.) – Szibir (II.)
Khabarovsk (II.) – Kazan
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.