Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egy hét alatt három forduló megy le a spanyol bajnokságban, és a hétközi mérkőzésék után, most hétvégén is folytatódnak a meccsek. Érdekességkép szeptember 16 és 26 között, azaz 11 napon át minden egyes nap lesz legalább egy spanyol bajnoki mérkőzés.
Mindhárom gigász pontokat bukott a héten (Forrás: AFP)
Hiába csak a döntetlen sikerült a királyiaknak a Villareal ellen szerdán, továbbra is három pont előnnyel állnak az élen. A Real Madrid a Las Palmas otthonába látogat, ahol már tavasszal megszenvedtek a győzelemért, és valószínűleg most sem lesz ez másképp. A kanári-szigeti csapat idén is erős ellenfél, eddig csak a Real Sociedadnak sikerült könnyen legyőznie őket. A Realból hiányozni fog Casemiro, aki a hírek szerint három hétre esett ki szárkapocscsont törés miatt, amit még az Espanyol ellen egy rúgásból szedett össze. Mellette ugyanúgy sérülés miatt nincs az utazókeretben Marcelo és Pepe sem, viszont Keylor Navas a szezonban először védheti a Real kapuját.
A Barcelona a Sporting Gijón csapatához utazik. Szerda este az Atlético Madrid ellen 1-1-es döntetlennel zárták a mérkőzést, így nem tudták kihasználni a Real pontvesztését, és maradt a három pont különbség. Nincs szerencséje a Barcelonának sem, a meccsen megsérült Messi, aki három hétre dőlt ki, és Busquetst is le kellett cserélni, de Luis Enrique szerint, már nincs semmi baja. A Gijón jól kezdte a szezont, azóta viszont visszaestek, így valószínűleg a katalánoknak sem lesz nehéz ellenfél, még Messi nélkül sem.
Az Atlético Madrid a Deportivot fogadja a Vincente Calderonban. Ők vannak a legjobban lemaradva három döntetlennel és két győzelemmel. A felzárkózáshoz mindenképp a győzelem elfogadható csak számukra, és a Depor ellen minden esélyük megvan erre. A la corunai csapat korántsem nyújt olyan jó teljesítményt, mint az előző idényben, és eddig csak egy győzelmet tudnak felmutatni.
Érdekes találkozó lesz az Athletic Bilbao – Sevilla mérkőzés. A Sevilla nincs rossz formában idén, jelenleg a második helyet foglalják el a tabellán, és idén még nem veszítettek meccset. A Bilbao rosszul kezdett, de az elmúlt három meccsüket megnyerték. A Valencia az újonc Leganeshez látogat. A “denevéreknek” végre sikerült megszerezniük az első győzelmüket az Alaves ellen a héten, de nem egy könnyű mérkőzésen vannak túl, és ezzel is csak két helyet ugrottak előre, de így legalább már nem teljesen utolsók. A Real Madridtól pontot csenő Villarreal is egy újoncot, az Osasunát fogadja. Ők is veretlenek idén, de csak két győzelemmel és három döntetlennel.
A spanyol bajnokság 6. fordulójának mérkőzései a következők:
PÉNTEK:
20:45 Besti – Malaga
SZOMBAT:
13:00 Eibar – Real Sociedad (Sport 1)
16:15 Sporting Gijón – Barcelona (Sport 2)
18:30 Athletic Bilbao – Sevilla (Sport 2)
20:45 Las Palmas – Real Madrid (Sport 2)
VASÁRNAP:
12:00 Leganes – Valencia (Sport 1)
16:15 Atletico Madrid – Deportivo La Coruna (Sport 2)
18:30 Villareal – Osasuna
20:45 Espanol – Celta Vigo
HÉTFŐ:
20:45 Alaves – Granada
A tabella állás az 5. forduló után:
Szigeti Andrea
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.