Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A tizenegyedik forduló egyik rangadója, az ötödik a negyedikkel mérkőzött. Ráadásul csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a forduló előtt a Videoton a Honvédot.
A Videoton lendült támadásba már a meccs elején. A legnagyobb helyzet a tizenkettedik percben adódott mikor is, Lazovic beadása után Fiola közelről, üresen fejelhetett, Gróf hatalmasat védett. Majd a Honvéd is próbálkozott, de Kovácsik állta a sarat. A harmincharmadik percben újabb nagy Vidi helyzet Lazovic emelése után Nego lőtte kapásból középre a labdát, centikkel maradt le róla Feczesin.A harminchetedik percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, a végig aktív Lazovic beadására Juhász érkezett, s a korábbi válogatott hátvéd (most védekező középpályás) megszerezte a vezetést csapatának. Az első félidő hosszabbításában Nagy Gergő beadása után Lanzafame fejelt kapura, a kapufát találta el, a kipattanó viszont Nego hátáról a kapuba pattant, így a francia hátvéd találatával egyenlítettek a hazaiak, így a csapatok döntetlennel vonulhattak be az öltözőbe a szünetre.
A második félidő elején hatalmas góllal szerzett újra vezetést a Videoton. Géresi kicselezte Lovricsot, majd jobb külsővel a hosszú felsőbe lőtt. A hátralévő időben nyomott a Honvéd becsülettel, de igazán veszélyt nem tudott az ellenfél kapuja előtt kialakítani, így megérdemelten győzött a Videoton.
Gól: Juhász (0-1 33.p), Nego (1-1, öngól 45.p), Géresi (1-2 57.p)
Sárgalap: ill. Nego. Stopira
Honvéd: Gróf – Botka (Baráth 37.p), Lovric, Bobál D., Hajdú – Nagy G., Gazdag (Balázs Zs.), Kamber – Prosser (Zsótér), Lanzafame, Koszta vezetőedző: Marco Rossi
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinicius, Fiola, Stopira – Hadzic (Pátkai), Varga J., Juhász, Géresi – Lazovic, Feczesin vezetőedző: Henning Berg
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.