Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A magyar U19-es válogatott novemberben Örményországban játszik Eb-selejtező minitornát, erre hangolódva a héten két mérkőzésen lép pályára az együttes a görögök ellen Telkiben.
A mai találkozót a mérkőzés 85.percében nyerték meg Németh Antal játékosai, amikor is a Fradi első keretének tagja, Csernik Kornél szerzett labdát az ellenfél térfelén, megindult vele a kapu felé, betört a 16-oson belülre, majd higgadtan a kapu jobb oldalába emelt.
A csapatban több olyan játékossal is találkozhattunk akik már játszottak az NB I-ben, Szalai András a Paks, Kleisz Márk a Vasas, Csernik Kornél a Fradi, Takács Ronald az MTK színeiben mutatkozott be ebben az évben az élvonalban.
Magyarország – Görögország 1-0 (0-0)
Magyarország: Demjén Patrik – Szalai András (Nemes Barna, 61.), Szilágyi Zoltán, Nagy Zsombor, Gergényi Bence – Kleisz Márk, Szabó Bence – Csernik Kornél, Tóth Máté, Takács Ronald (Viola Gergő, 79.) – Kamarás György (Dragóner Filip, 61.)
Gólszerző: Csernik (85.)
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.