Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hol van még a január, amikor megnyílik az átigazolási piac egy rövidke időre? Nagyon messze, ám ez nem tántorítja el a csapatokat attól, hogy már most felvegyék a kapcsolatot a kiszemelt játékossal. Sőt, már most kialakulhatnak kisebb-nagyobb csetepaték a gárdák között.
Ez történhet majd a Lazio és az Everton között. A két együttes egy személyt nézett ki magának. Mindkét helyen kapus posztra szeretnének igazolni valami vagány hálóőrt és úgy néz ki, hogy a mind Lazio, mind az Everton megfigyelőjének a szeme egy emberen akadt meg. Mégpedig a Juventus brazil portásán, Neton. A huszonhét éves kapus a Juve második számú embere a háló előtt és első számú Buffon pótló. Ám ezzel a helyzettel nem igazán elégedett a játékos.
Buffon harmincnyolc évesen is top formában véd. Ráadásul 2018-ig van szerződése a zebrákkal, így még két évig aligha fog ott bárki más szerepet kapni. Ezt Neto is tudja és meglehet, hogy az eligazolás mellett dönt majd. Mellesleg az ügynöke is megerősítette, hogy nem kényelmes a másodhegedűs szerep az ügyfelének.
A brazil portás ára úgy 7-8 millió euró körül mozog. A Juventus anno ingyen szerezte meg, így ők anyagiak révén csak nyerhetnek az üzletből. Bár azt is leszögezhetjük, hogy aligha fogják ennyiért elengedni télen, a szezon közepén.
BSZ
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.