Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Régi idők rangadója Bp. Honvéd – Újpest. A vendégeknél hosszú idő után még a keretből is kimaradt Balajcza Szabolcs, aki az elmúlt időszakban több óriási hibát követett el, s saját kérése volt, hogy formába lendüléséig más álljon a kapuba, így újra Banai Dáviddal kezdődött az újpesti kezdőcsapat.
A Honvédban továbbra is Gróf Dávid maradt a kezdőkapus, pedig Horváth András felépült sérüléséből, szintén felépült az Újpestnél Jonathan Heris, így a belga hátvéd a bajnokságban először léphetett pályára az Újpestben. Meglepetésre Pávkovics Bence is a kispadra szorult, lévén Kálnoki Kis Dávid sérült. Helyét Windecker József vette át, aki a középpályáról húzódott vissza a védelembe.
Az első negyven percben annyi történt, hogy a kapusok éleslátásnak köszönhetően nem jutottak a támadók helyzetekig, hiszen mikor megiramodtak a kapu felé, jól jöttek ki a kapuból. A 42.minutumban viszont Prosser távoli lövését Banai a kapufára tolta. Majd a 45.percben Koszta épp, hogy csak a kapu mellé ügyeskedett egy beadást. Így a szünetre 0-0-al vonulhattak be a csapatok.
Az 52.percben Lázok teljesen egyedül maradt a Honvéd térfelén, kiugrását követően pedig megszerezte a vezetést az Újpestnek. A 69.percben Lanzafame 19 méterről remekül tekert a kapuba, így gyorsan meglett az egyenlítés. Több gól már nem esett a meccsen, így mind a két csapat egy pontot szerzett.
Gól: Lázok (0-1 52.p), Lanzafame (1-1 69.p)
Sárgalap: ill. Bardhi, Balogh B.
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric, Baráth, Hajdú Á. – Gazdag, Kamber, Hidi (Balázs 78.p) – Prosser (Holender 57.p), Lanzafame, Koszta (Zsótér 87.p) Vezetőedző: Marco Rossi
Újpest: Banai – Heris, Windecker, Kecskés, Mohl – Bardhi (Andric 74.p), Balogh B. – Balázs B., Cseke, Diarra (Angelov 90.p) – Lázok (Tóth P. 78.p). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.