Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Micsoda dolog lehet Milan szurkolónak lenni mostanában. Annyi kínkeserves mérkőzés után, a csapat újra jó formát tud mutatni és már a dobogón tanyáznak. Előttük csak a Roma és a Juventus áll és természetesen máris elkezdték pedzegetni az olasz lapok, hogy mennyi esélye is lehet Montella együttesének a végső győzelemre.
Azonban az itáliai tréner gyorsan eloltott mindenféle ilyen felkelést az újságírók részéről. A mesteredző kijelentette, hogy hagyják őket békén ezzel. Szerinte a Milan nem tartozik a közvetlen esélyesek közé, ráadásul olyan érvet hozott fel, amit nehezen lehet megtámadni.
“A Scudetto? Nem tartozunk ehhez a témához, ne beszéljünk róla. Alacsonyabban kell tartanunk a mércét. Az Inter jól kezdett tavaly, tizenöt mérkőzés után megnyerték a bajnokságot, aztán tudjuk mi lett belőle..”
Igaza van a szakember. A Milannak csak a saját dolgára kell koncentrálnia. A Napoli és a Juve, de a Roma is egyenlőre erősebb játékot képvisel, de.. de nem lehet elvitatni a piros-feketék fejlődését. A hétvégén a Chievot verték meg profi módon, ám a következő fordulóban jön a legnehezebb összecsapásuk. A rangadó a Juventusszal. Ott meg lehet mutatni, hogy mennyi vér is szorult a micsodájukba.
BSZ
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.