Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kész meghosszabbítani saját nevelésű játékosának a szerződését.
A Daily Mail úgy tudja, hogy a Manchester United hajlandó új kontraktust kötni Jesse Lingarddal. A 24 esztendős angol válogatott labdarúgónak ennek köszönhetően a kétszeresére növekedne a jelenlegi fizetése. A fiatal szélső támadó eredeti szerződése 2018 júniusáig szól “vörös ördögökkel.”
Jesse Lingard már a 2014/2015-ös idényben bemutatkozhatott a Manchester United legjobbjai között, de az igazi áttörést a tavalyi kiírás hozta meg a számára. Louis van Gaal egy Everton elleni bajnoki mérkőzésen rakta be először. Az ifjú játékos jó teljesítményt nyújtott a kapott lehetőségek alatt, így szépen lassan alapemberré is vált. Az angol sztárcsapat színeiben eddig 57 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 10 találatig jutott illetve 7 gólpasszt is kiosztott a társai között. Az angol nemzeti csapatban nem mellesleg a múlt hónapban debütálhatott. Gareth Southgate Málta és Szlovénia is bizalmat szavazott neki, ráadásul mindkét alkalommal kezdőként.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.