Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Sima győzelmet aratott a Torino együttese a Cagliari ellen a forduló nyitányán.
Nem sokan gondolták volna a forduló előtt, hogy a „Bikák” meglehetősen magabiztosan futballozva esélyt sem adnak a Cagliarinak. Pedig ez történt. Már a második percben zörgött a korábbi Juve-kapus, Storari hálója. Öt perccel később Adem Ljajic növelhette volna az előnyt, ám alig a jobb kapufa mellé helyezett. Nem sokkal később azonban javított, ám ehhez kellett Storari bakija is, aki benézte a gyengécske lövést. Beszédes adat, hogy bár kiegyenlített mezőnymutatókkal rendelkeztek a csapatok, nagyobb helyzetei a torinóiak előtt adódtak. Ugyan a folytatásban kissé visszább vett a házigazda, így a Cagliari előtt is lehetőség nyílt a gólszerzésre, viszont a hajrára eldöntötte a fontos kérdéseket a vendéglátó. Baselli átadását Benassi zúdította a bal felsőbe. Ugyan a szünet előtt szépíteni tudott a látogató, de ez csak fellángolás volt, hiszen a második játékrész elején Baselli is feliratkozott Ljajic átadását követően. Innen már nem volt visszaút. Főleg, hogy nem sokkal később Farias tizenegyest érően szabálytalankodott, amit Dessena nem túl irodalmi stílusban tett szóvá, villant is a piros lap. A büntetőt Belotti értékesítette, így pontot téve a lényegi kérdésekre. S hogy nem lett nagyobb a hazai siker, arról azért Storari tett, mert a hibája ellenére két nagy védést is bemutatott. Ezzel a sikerrel a Torino három ponttal ellépett riválisától, miközben utolérte az Atalantát, valamint megközelítette a Napoli-Lazio duót.
Torino – Cagliari 5-1 (3-1)
G.: Belotti (2., 59., a másodikat 11-esből), Ljajic (11.), Benassi (38.), Baselli (51.) ill.: Melchiorri (41.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.