Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Jürgen Klopp által irányított Liverpool a másodosztályban szereplő Leeds United csapatát fogadta az Angol Ligakupában. A találkozó végén a “vörösök” örülhettek, hiszen ők jutottak tovább a következő körbe.
Az összecsapás első komolyabb helyzetéig nem kellett túl sokat várni, mely a vendégek előtt adódott. A 3. percben Sacko egy remek indítást követően került ordító ziccerbe, ám a francia középpályás nem tudta góllal befejezni az akciót, mivel Mignolet hárította a kísérletét. A 12. minutumban Wijnaldum lőtt kapura, azonban Silvestri résen volt a holland próbálkozásánál és védeni tudott. A 32. percben Silvestri és Bartley is bizonytalankodott egy elég kényes szituációban, de szerencséjükre Emre Can nem használta ki a kínálkozó alkalmat.
A fordulás után ismét a Leeds United veszélyeztetett először, az 53. minutumban Roofe eresztett meg egy távoli löketet, ami a kapufán csattant, szépségdíjas találat lett volna, ha beakad. A 65. percben újra a vendégek szélsője előtt adódott lehetőség, de ezt sem tudta gólra váltani, mivel Mignolet védett. A 72. minutumban Wijnaldum kapott remek indítást, viszont a kísérlete a lécet találta telibe. A 76. percben a “vörösök” megszerezték a vezetést, Alexander-Arnold beívelését követően Origi vette be az ellenfél hálóját. A 81. minutumban 2-0-ra módosult a mérkőzés állása, Wijnaldum passza után a csereként beállt Woodburn volt eredményes.
Liverpool – Leeds United 2-0 (0-0)
Helyszín: Anfield Road
Gólszerzők: – ill. Origi(76.),Woodburn(81.)
Sárga: Origi(90+1.) ill. Doukara(56.)
Kiállítás:
Liverpool: Mignolet – Alexander-Arnold, Leiva, Klavan, Moreno – Ejaria(Milner 81.), Stewart(Woodburn 67.), Can – Mané, Origi(Grujic 90+1.), Wijnaldum. Vezetőedző: Jürgen Klopp.
Leeds United: Silvestri – Berardi, Bartley, Cooper(Ayling 46.), Taylor – Vieira, O’Kane(Phillips 28.), Sacko, Roofe – Dallas(Wood 62.), Doukara. Vezetőedző: Garry Monk.
https://www.youtube.com/watch?v=6tXfVq24KMI
Hull City – Newcastle United 2-1 (0-0) – büntetőpárbaj: 3-2
Gólszerzők: Snodgrass(99.) ill. Diame(98.)
Kiállítás: Mbokani(89.) ill. –
Az első félidőben a vendégek jócskán fölényben játszottak, legalábbis a statisztikák alapján. Jóval többet próbálkoztak, mint a hazaiak, ám ez gólok tekintetében nem mutatkozott meg. A szünetet követően kiegyenlítődött a játék képe, miután a Hull City sokkal nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, a második játékrész folyamán a kísérletek száma közel egyenlővé vált, míg a labdabirtoklási tendencia tekintetében továbbra is a “szarkák” álltak jobban. A rendes játékidő nem döntötte el a továbbjutás sorsát, illetve a hosszabbítás sem, igaz gólok ott már estek, a 98. percben a Newcastle United Diame révén szerezte meg a vezetést, majd rá egy minutumra Snodgrass köszönhetően egyenlített a Hull City. A büntetőpárbaj végén a hazaik örülhettek. Utólag azt is meg kell jegyezni, hogy a Hull a 89. perctől emberhátrányban játszott.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.