Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tavaly Luis Suarez véget vetett a hat éven át tartó Messi-Ronaldo hegemóniának, s 40 bajnoki találattal az uruguayi lett a gólkirály. Idén a kérdés újra adott, válaszokat pedig nyilvánvalóan még nem tudunk adni, ám azt bemutatjuk, hogyan is áll a La Liga 2016/17-es kiírásának góllövőlistája a 13. fordulót követően.
Az első három összetétele ugyanaz mint tavaly a szezon végén, ám a sorrend más. Cristiano Ronaldo előzött, s 10 góljával a lista élére állt, mögötte Lionel Messi és Luis Suarez következik egy-egy gólos lemaradással. Igen szépen termeli a gólokat Aspas és Willian Jose, míg az Atletico Madrid egy kiemelkedő teljesítmény helyett három játékost is delegál az élmezőnybe. Ennek ellenére a “matracosok” szenvednek a bajnokságban. A tavaly remekül teljesítő játékosok közül Benzema, Bale, Neymar és Aduriz sem tartozik jelenleg az élmezőnyhöz.
A góllövők mellett a gólpasszt jegyző játékosokról sem feledkezhetünk meg. Egészen kiváló szezont fut Piatti, aki az Espanyol színeiben 7 asszisztnál és 5 gólnál jár. Második ezen a listán 6 kulcspasszal a Real Madrid középpályása Toni Kroos. Őket követi Neymar, akit az utóbbi hetekben egyre több kritika ér szürke játéka miatt.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.