Játékosa szerint Guardiola a világ legjobb edzője

Pep Guardiola kérésére érkezett a csapathoz a fiatal védő, amit igyekszik is meghálálni és bebizonyítani, hogy jó döntés volt leigazolása és véleménye szerint a korábbi Barcelona és Bayern Münich tréner a világ legjobb edzője. 

stones

Gondolja így John Stones a csapat belső védője, aki nem kevesebb mint 50 millió fontért csatlakozott a Manchester Cityhez a nyáron az Everton csapatától.

“Nagyon sok minden dolog miatt gondolom azt, hogy ő a legjobb, de számomra ő a világ legnagyszerűbb menedzsere akivel dolgozhatok.”

“Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy vele dolgozzak egyszerűen nem tudtam nemet mondani. A közös munka pedig olyan még jobb mint amire számítottam.”

Stones az elmúlt két mérkőzésen finoman szólva sem teljesített jól, sok szurkoló kezdte ki a teljesítménye miatt, azonban a fiatal angol válogatott még csak 22 éves és az biztos, hogy tehetsége megvan ahhoz, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen.