Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Évek óta arról papolnak a Fradinál, hogy mennyire tehetséges játékosok vannak az utánpótlásban. Az elmúlt években ugyan be-bemutatkozott pár ifjú játékos, de legtöbbjük egy meccset kapott a nagy csapatban. (Csilus Tamás, Csilus Ádám, Haris Attila, Popov Patrik, Lakatos István) Van viszont az NB III-as csapatban egy 1995-ben született labdarúgó, akinek a vérében is a Fradi szeretet csörgedezik, de még egyetlen egy percet sem játszhatott az NB I-ben.
Kárász Krisztiánról van szó, akinek nagypapája, a legendás Gyetvai László. Kárász csütörtökön a DigiSport Reggeli start nevezetű műsorában volt Szombathy Pál vendége, ahol több érdekes dolgot említett. Lejjebb az egész beszélgetést megnézhetik, de most pár fontosabb mozzanatot le is írunk.
– Az első meccsem a felnőttek között Törökországban volt 16 évesen, még Ricardo Moniz idejében. Az U19-es csapattal voltunk kint, és szóltak, hogy jobbhátvédként számítanának rám. Ott mutatkoztam be edzőmeccsen –ezzel kapcsolatban azt azért megemlíteném (E.D.), hogy Moniz idejében több ifjú felkerült a nagyokhoz, de közülük a holland csak Csilus Tamást dobta be a mély vízbe. A legnagyobb tehetségnek tartott Popgeorgiev Pantelisz egyszer csak kereten kívül találta magát, a REAC-on keresztül pedig az USA-ba szerződött. Jelenleg a Kansas City Athletics játékosa.
– Nem a sok millióért játszanék, hanem a Fradiért és a közönségért- mondta a védőjátékos. Aki 1995-ben született, s én személy szerint is egy óriási tehetségnek tartom, ráadásul benne megvan az, ami a mostani játékosokból hiányzik, a Fradi-szív.
– Egy-két alkalmat kivéve mindig megálltam a helyem és jól is játszottam a nagycsapatban, például legutóbb a BKV ellen a kupában, de ez kevés. A Ligakupában folyamatosan szerepeltem, és azt nem értettem, hogy utána miért nem kezdtem a felkészülést a nagycsapatnál. Tavaly télen viszont ott kezdtem, gólt is szereztem a felkészülés során, viszont a törökországi edzőtábor végén megsérültem, az egy nehéz időszak volt. Utána a bajnokság végén voltam párszor keretben, a Honvéd ellen Thomas Doll jelezte, hogy kezdő leszek, ám pont felépült Dilaver, így ez elmaradt – Tavasszal mikor a Fradi megnyerte a bajnokságot az a hír járta, hogy Doll több ifjú focistának lehetőséget ad. Tényleg többen leültek a kispadra, de pályára nem léptek.
– A Csukics egy szív-lélek játékos, én tisztelem is, ahogy a nézőkhöz áll, ahogy küzd a pályán. De én sem értem, hogy miért nem egy fiatalhoz nyúlnak. Először nem a kezdőbe, hanem betesznek húsz percre, harminc percre, és ha jól teljesítek az NB I-es meccsen, betesznek a kezdőbe is. Szóval azt nem értem, miért nem építenek így fel. – mondta azzal kapcsolatban, hogy mikor a posztján szereplő Dilaver kidől, a “harminc nem is tudom hány éves” Csukics előbb kap lehetőséget, mint ő.
A teljes interjút az alábbi linket tudják megnézni. Egy személyes észrevétel vele kapcsolatban. Évek óta megy a Fradinál a hülyítés azzal kapcsolatban, hogy sajátnevelésű játékosok fognak az első csapatban bemutatkozni. Az igaz, hogy páran egy – egy meccset kaptak, de annyi. Az utóbbi időben meghatározó váló fiatal focisták Nagy Ádám, Nagy Dominik, Cristian Ramirez, Muhamed Besics mind-mind máshonnan jött. Nem véletlenül írtam az utóbbi két játékost is a fiatal magyarok mellé, hiszen ők sem klasszikus értelemben vett Fradi-nevelések. Az őszi gyengébb szereplést jobban el tudták volna viselni a Fradi-szurkolók is, ha több Kárászhoz hasonlóan a Népligetben nevelkedő focistát talál a keretben.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.