Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte már tényként lehet kezelni azt, hogy a januári átigazolási piac idején távozik a Manchester United csapatától a korábbi angol válogatott szélső támadó, nevezetesen Ashley Young, legalábbis a brit sajtóra hivatkozva. Az elmúlt években zátonyra futott a 31 esztendős labdarúgó pályafutás, akit annak idején nagy elvárásokkal igazolták le a vörös ördögök. Nos, hogy a hozzáfűzött reményeket sikerült-e teljesítenie, azt már az együttesnek és a drukkereknek kell eldöntenie…
A Sun értesülései szerint a Swansea City, a West Brom, az Everton, a Hull City, a Burnley és korábbi klubja, a Watford is szívesen tudná soraiban Ashley Youngot. Jelenlegi állomáshelyéhez 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 10 millió euróra becsüli az átigazolási értékét.
Ashley Young a szezon eddigi részében minden frontot egybe véve 8 találkozón kapott lehetőséget José Mourinhotól. Posztját tekintve eredetileg szélső támadó, viszont az elmúlt két évben leginkább szélső hátvédként jutott szerephez.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.