Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A hajrában tudta megnyerni meccsét A Milan, amelynek gólját a kolumbiai támadó szerezte.
A kolumbiai csatár lövését már nem tudta fogni Rafael (forrás: acmilan.com)
A többiektől a mai meccs előtt még két találkozóval kevesebbet játszó AC Milan még 6. helyezettként várta a Cagliari elleni összecsapást. A vendégcsapat 14. pozícióból várta a bajnokit.
A meccs elején többször volt lehetősége a hazai együttesnek, és már a második percben eltalálták a kaput, ám Romagnioli fejesét kivédte a vendégek kapusa. A 25. percben a Cagliari játékosa, Farias lőtt kapura – az ő próbálkozását Donnarumma védeni tudta. Két perccel ezután a hazaiaknál Abate sérülése miatt kellett cserélnie Montella edzőnek, aki Antonellit küldte a pályára. Többször a kapuk az első félidőben nem forogtak komoly veszélyben, vagyis próbálkozás volt mindkét oldalról, főleg a Milan volt elemében, és Niang is közel állt még a szünet előtt is a gólszerzéshez, de a kapusoknak már védeniük nem kellett.
A folytatásban sem pörögtek fel túlzottan az események, de azért egy pár helyzet adódott. Igyekezett nyomni a Milan, amely több lehetőséget is elpuskázott úgy, hogy megintcsak nem tudta a kaput eltalálni. A 68. percben Isla betalált a hazai kapuba, ám gólját nem adták meg lest jelezve. Tíz perccel ezután a hazaiak kerültek helyzetbe, Suso lövését pedig védte Rafael. A következő percben Locatelli is megkísérelte a gólszerzést, de akkor is helyén volt a vendégek kapusa.
A hajrához érve tört meg a jég, a 88. percben előnybe került a Milan! A csereként beálló Lapadula jó meglátását követően Bacca volt eredményes, aki 7. bajnoki gólját szerezte a szezonban (1-0)! Öt perc hosszabbítás következett a rendes játékidő leteltével, majd a 94. percben a bíró Bruno Alvest azonnal kiállította megmozdulásáért. Más érdemleges már nem történt, és ha nehezen is, de a Milan hozta a kötelezőt, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék jelenleg az ötödikek, míg a Cagliari helyzete nem változott.
Serie A – 19. forduló
AC Milan – Cagliari 1-0 (0-0)
Helyszín: San Siro. Vezette: Piero Giacomelli
Gólszerzők: Bacca (88.), – , ill.
Sárga lapok: – , ill. Isla (89.)
Kiállítás: – , ill. Bruno Alves (90+4.)
AC Milan: Donnarumma – Abate (Antonelli 27.), Paletta, Romagnioli, De Sciglio – Pasalic (Lapadula 79.), Locatelli, Bonaventura (Bertolacci 64.) – Suso, Bacca, Niang. Vezetőedző: Vincenzo Montella
Cagliari: Rafael – Piscaene, Ceppitelli, Alves, Capuano – Dessena (Gianetti 90+2.), Di Gennaro, Isla – Barella – Farias (João Pedro 78.), Sau (Borriello 73.). Vezetőedző: Massimo Rastelli
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.