Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Most, hogy belekezdtünk a 2017-s évbe itt az ideje, hogy kicsit megálljunk és egy pillanatra visszatekintsünk arra, hogy mi is történt eddig a 2016/17-s szezonban. Mi megpróbáljuk nektek összefoglalni most az Itáliában történteket. Ebbe pedig beletartozik a Serie B, azaz az olasz másodosztály is!
A huszonkét csapatos bajnokság alakulása igencsak figyelemreméltó. A Serie A-ban időről- időre feltűnhet párunknak, hogy olyan gárdák tűnnek a B-ből, hogy utána kell nézni a csapat nevének helyes kiejtésének. Ez pedig a másodosztály sokszínűségét és változékonyságát mutathatja meg nekünk. Nézzük hát át, hogy jelen esetben, hogyan is állunk. Kik azok, akik nagy eséllyel juthatnak fel a legmagasabb osztályba és kik azok, akiknek az ideje lejárt a másodvonalban.
Kezdjük felülről a dolgot. Na mi hiányzik nagyon az első osztályból? Több pénz? Több néző? Több sztár? Fenéket… Veronai derby! Talán az egyetlen városi derby aminek megmaradt a régi kilencvenes évekbeli hangulata. Ehhez azonban kell egy jó Hellas Verona, kik tavaly úgy estek a ki a Serie A-ból, mint annak a rendje. Most azonban minden erejükkel azon vannak, hogy visszaverekedjék magukat a legjobbak közé. Jelenállás szerint vezetik a tabellát. A legtöbb gólt ők szerezték eddig, köszönhetően a veterán Pazzini remeklésének. Bár azért nem ülhetnek a babérjaikon, hiszen rögvest a hátsójukban van az a Frosinone, akik tavaly szintén a Seria A-ban vitézkedtek, vagyis vergődtek. Mindössze egy vereséggel van több nekik, mint az előttük lévő veronai gárdának. Na és őket követi a (gyanítom) nem nagy magyar szurkolói táborral rendelkező (nem megbántva őket persze), Benevento. Kisebb csoda lenne, ha ők tudnának a szezon végeztével is ezen a helyen tanyázni, ám már az eddig bemutatott teljesítményük is megsüvegelendő. Természetesen a “Play Off” helyeken még vannak bőven csapatok. Itt találhatjuk a Spal, a Cittadella, a Carpi, a Perugia és a Entella együtteseit.
És most jöjjenek azok a gárdák, akik nem nagyon szeretnék, hogy megemlítsük őket. Legalábbis nem abban a témában, amiben most én fogom. Íme a kiesőjelöltek:
Furcsa mód itt találhatjuk az egykori Serie A csapatot, a Cesenat. Majd utánuk jön a Pisa, az Avalino, a Ternana és a Trapani. Az utoljára megemlített csapat nagyon nagy, hét pontos hátrányban az előtte döcögő Ternana mögött. Így alighanem meglesz az egyik kiesőnk. Természetesen nem szabad leírni őket így “féltáv” körül, de azért nem túl szerencsés helyzetben vannak. Főleg úgy, hogy a mindössze hét gólt szerző Pisa is bőven előttük lohol.
A Serie B jelenlegi állás 21 forduló után:
További összegzőkről itt olvashattok:
Másodosztály helyzetkép
Félévértékelő bajnoki körkép
Statisztikák, legek és érdekességek
Góllövőlista jelenlegi állása és gólpasszmenők
Szerző: Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.