Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 17. fordulójának zárómérkőzésén a kiesés elöl menekülő Valencia az utolsó helyezett Osasuna otthonába látogatott.
Nehéz helyzetben a Valencia. A szebb napokat is megélt klubot nemrég hagyta el a megváltónak kikiáltott Cesare Prandelli, méghozzá pár hét után. Ez arra enged következtetni, hogy tényleg egészen nagy problémák vannak arrafelé – olyanok, amik megoldásához ő már kevés. Az okokat illetően kissé ködös a kép: az például szinte biztos, hogy a játékosok hozzáállása hagy némi kívánnivalót maga után és a pletykák szerint a tulajdonos sem ura a helyzetnek. Ilyen előjelekkel várta ezt a hétfő esti meccset a Valencia és az újonnan kinevezett Moro mester a padon. Mivel a spanyol tréner nem dolgozik túl régen a csapattal, ezért nem is lehetett semmi egetrengetőre számítani tőlük – és játékban tényleg nem is kaptunk sokat tőlük. Ezzel a játékoskerettel ilyen üres focit játszani tényleg csak Valenciában tudnak. Minimális tudatosság volt megfigyelhető a játékosok együttes mozgásában, a pályán lévők leginkább az ösztöneikre hallgatva oldottak meg olyan feladatokat, mint mondjuk a helyezkedés.
Ettől függetlenül a kezdés nem volt rossz: az első percben Santi Mina ugyan kihagyott egy hatalmas ziccert, de a második percben Munir El Haddadi már nem hibázott és gólt lőtt. Egy jó beadás után látványos mozdulattal, kapásból vette célba a sarkot – ennek azonban nem örülhettek sokáig a vendégek. Jött ugyanis egy csúnya rövidzárlat öt perccel később hátul, ami végül az Osasuna egyenlítését eredményezte. Az elbambuló Valencia-védő hibáját az épp arra járó Oriol Riera használta ki, amivel így ismét döntetlenre állt a meccs. Sokáig kiegyenlített játék zajlott, mindkét oldalon hasonló mennyiségű lehetőséggel – a döntő pillanatban viszont megint egy hiba döntött. A szünet előtt a hosszabbításban egy szögletnél érkezett rosszul a röviden Oriol Riera és fejelt a kapuba – csakhogy az a sajátja volt, így egy öngólt is fel kellett jegyeznie a spanyol csatárnak. Mindent elmond a Valencia helyzetéről, hogy még innen sem tudták behúzni a meccset.
Másodszor volt náluk az előny az utolsó helyezett csapat ellen és még ez is kevés volt: a 62. percben Torres lőhetett kapura egymás után kétszer is, másodszor viszont már nem a blokkban halt el a próbálkozása, hanem a hálóban kötött ki védhetetlenül. Ez az egyenlítés azonabn még a nyomában se volt a későbbi drámai pillanatoknak. A Valencia ugyanis rákapcsolt és harmadjára is vezetéshez jutott Montoya révén, de ezzel még mindig nem volt vége. A 86. percben büntetőhöz jutott a Valencia, amivel bebiztosíthatták volna a győzelmüket – ezt azonban Parejo a kapusba lőtte, így maradt a 3-2. Az Osasuna eközben emberfeletti lelkesedéssel rohamozott és “természetesen” sikerrel is jártak, ahogy az ilyenkor lenni is szokott. Clerc egy szép lövéssel vette be a vendég kaput, kialakítva a 3-3-as végeredményt, ami nyilván a hazaiaknak jó. A Valencia otthagyott két pontot Pamplónában, ezt pedig csakis egyedül maguknak köszönhetik. Így csak egy ponttal előzik meg a kieső helyen álló Gijont, az Osasuna viszont egy pontra megközelítette az utolsó előtti Granadát. Továbbra is nehéz helyzetben a Valencia.
Osasuna – Valencia 3-3
G.: Munir (2.), Oriol Riera (7., 45. – öngól), Torres (62.), Montoya (73.), Clerc (92.)
Tabella:
Góllövőlista:
A tabellákért köszönet az eredmenyek.com-nak!
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.