Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Finoman szólva sem áll túl jól jelenleg a Crystal Palace szénája. A szezon kezdete biztatóan indult a számukra, majd pár fordult követően véget is ért a remek forma. A hosszadalmasra sikeredett negatív szériának köszönhetően Alan Pardew-t menesztették a pozíciójából, a helyére pedig Sam Allardyce érkezett. Bár a “Big Sam-nek” becézett angol szakember az elmúlt években több kis/középcsapatot is képes volt felkarolni, viszont nagyon úgy tűnik, még ő sem tud segíteni a londoni gárdának. No, de a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy a keretet megerősítse.
Nos, a Crystal Palace friss érkezőt jelenthetett be Patrick van Aanholt személyében, aki a Sunderlantól érkezett. A 26 esztendős holland védő négy és fél évre szóló szerződést írt alá, akit hírek szerint 12 millió font ellenében kaparintottak meg a “sasok”. A Chelsea-t is megjárt hátvéd ugyebár korábban dolgozhatott együtt Sam Allardyce-al , ráadásul éppen a Sunderlandnél.
Patrick van Aanholt 2007-ben a Chelsea jóvoltából került Angliába. Két esztendőn keresztül londoni gárda utánpótlásában futballozott, majd 2009-ben csatlakozhatott a felnőtt kerethez. A 2009/2010-es idényben viszont rögtön kölcsönbe került, a kiírás első részét a Coventry Citynél töltötte el, majd a második felét a Newcastle Unitednél, igaz utóbbi klubnál csak egy részét. Ugyan ebben a szezonban mutatkozhatott be a “kékek” legjobbjai között, illetve a következő idényben is szóhoz jutott pár alkalommal. A későbbiekben még több csapathoz is kölcsönbe került, ám 2014 nyarán végérvényesen távozott és aláírt a Sunderlandhoz. A “fekete macskáknál” minden frontot egybe véve 95 mérkőzésen léphetett pályára. A holland válogatottban 2013-ban debütált, melynek színeiben 6 találkozón kapott lehetőséget.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.