Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Burnley hivatalos weboldalán adta hírül, hogy leigazolt a Championshipben érdekelt Norwich City ír válogatott labdarúgóját, nevezetesen Robbie Brady-t.
A több poszton is bevethető játékos három és fél esztendőre szóló szerződést írt alá a Burnley-vel. Az együttes nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, amely a transfermarkt szerint 12,84 millió fontnak megfelelő összeg.
Robbie Brady a St. Kevin’s Boysban kezdte el megszerezni a futball alapjait, ahol 1998-2008-ig rúghatta a bőrt. Nos, 2008-ban komoly előrelépés elébe érkezett a karrierje, hiszen a Manchester United utánpótlásába került. Három esztendőt követően felkerült a “vörös ördögök” legjobbjai közé, ám komolyabb bizonyítási lehetőséget soha sem kapott. A manchesteri alakulat a 2011/2012-es, majd a 2012/2013-as idényre is a Hull Cityhez került kölcsönbe, igaz utóbbinál csak a kiírás felét töltött ideiglenesen a klubnál, mivel 2013 januárjában végérvényesen leigazolta az együttes. A Hullt egészen 2015 nyaráig erősítette, melynek színeiben 124 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 14 gólt szerzett. Ezt követően a Norwich Cityhez szerződött, ahol tehát 1,5 évet töltött el. Minden frontot egybe véve 62 találkozón jutott szóhoz, melyek során 7 találatig jutott. Nem mellesleg részt vett a tavalyi Európa-bajnokságon az ír válogatott tagjaként, a tornán két alkalommal is eredményes tudott lenni. Először az olaszok ellen szerzett gólt, majd másodszorra a franciák hálóját vette be.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.