Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A fenti kijelentést a Ferencváros elnöke Kubatov Gábor azzal kapcsolatban tette a Lokál című újságnak, hogy marad -e a vénaszkenner a Groupama Arénában.
Kubatov Gábor nevével szinte összeforr a vénaszkenner. Mióta a Groupama Arénát átadták a Fradi-ultrák tiltakozásuk jeléül nem járnak meccsre. Ez kinek jó, kinek nem, döntse el mindenki maga. Az új arénában szurkolást nem hallani, a drukkerek pedig inkább kocsmából vagy otthonról nézik a kedvenceiket. Néha – néha megmozdulás jelleggel az NB III-as csapat meccsére kimennek, előtte és utána pedig sokat foglalkozik velük a sajtó. A csapatot pedig a szurkolók nem hajtják győzelembe, volt olyan meccs, mikor 5 paksi dobbal leszurkolta a bent lévő “fanatikusokat”. Egyik félnek sem jó, de mindegyik a maga igazát mondja. A többi csapat szurkolója csak nevet a helyzeten, többször a Groupamában azt kiabálják, hol vannak a drukkerek. Hát ők mindenhol, csak nem a stadionban.
A szurkolókkal kapcsolatban a következőket nyilatkozta Kubatov Gábor a lokal.hu-nak.
– Akik kevesebben vannak, mint lehetnének… Történt valami elmozdulás az ultrák ügyében?
– Szögezzük le gyorsan, hogy az ultrák nincsenek kitiltva a stadionból, hanem elhatározták, hogy nem jönnek be.
– Ettől még hiányozhatnak ezek az emberek a lelátóról.
– Hát hogyne hiányoznának, hiszen ők is a Ferencváros családjának tagjai. De ehhez az is hozzátartozik, hogy annak ellenére, hogy a távolmaradást választják, nem lettek kevesebben a meccsen. A megüresedett helyeket betöltik új szurkolók, akik értékelni tudják azt, hogy kulturált keretek között biztathatják a csapatot.
– Mik most egy megegyezés feltételei?
– Tulajdonképpen a kulturált keretek és az azonosíthatóság, másképpen: a felelősségvállalás a tettekért. Olyan szurkolást szeretnénk, mint amilyen a válogatott meccseire jellemző. Ott is becsúszik egy-két káromkodás, de a szurkolók alapvetően a magyar csapatot biztatják, és nem egymást fenyegetik vagy az ellenfelet szidalmazzák ordenáré stílusban.
– Ott van még az azonosíthatóság.
– Csak annyit kértem az ultráktól, hogy becsüljék meg a Fradi befektetett munkáját, de az elmúlt évek során kiderült, hogy nem vállalják a felelősséget a tetteikért, ezért nem tudok megbízni bennük.
– Ezek szerint marad a szkenner?
– Amíg én vagyok az FTC elnöke, addig igen.
Tehát marad a Groupamában a síri csend, míg a szurkolók már készülnek NB III-as meccsekre, elsők között február végén a Mórahalom ellenire.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.