Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hiába kapott új és ultramodern stadiont a Debrecen, illetve a Ferencváros, a lelátók mégis üresen konganak a csapatok hazai mérkőzésein, a két csapat esete pedig nem egyedi probléma Magyarországon. Több ízben tapasztalható, hogy a klubvezetés és a szurkolók elképzelései nem találkoznak, a felek pedig meg sem hallgatják egymást. Hetek, hónapok, sőt lassacskán évek óta zajlik a kötélhúzás és egyik fél sem enged. Nincsen kompromisszumkészség, ennek eredményeként pedig az igazi meccshangulat kiköltözött a stadionokból. A jelen legnagyobb konfliktusa Kubatov Gábor a Ferencváros elnöke és a klub szurkolói között húzódik, aki picit is jártas a honi labdarúgás történéseiben, annak nem kell bemutatni ezt az ellentétet. Szerencsére a helyzet nem mindenütt képez állóvizet, az MTK Budapest klubvezetése, Dr. Deutsch Tamás vezetésével elmozdulni látszik pozitív irányba.
A 2016-os esztendő utolsó harmadában adták át az MTK Budapest új stadionját, mely 5500 néző befogadására alkalmas. A stadionavatót követő első tétmérkőzések alkalmával több fórumon is nemtetszésüket fejezték ki a szurkolók a meghatározott jegyárak végett. A klubvezetés ahelyett, hogy legyintett volna a nézők kritikájára, meghallgatta azokat és a tavaszi szezonra egy új és kedvező konstrukcióval állt elő annak érdekében, hogy a nézőszám a 2016/17-es szezon második felében tovább növekedhessen. Dr. Deutsch Tamás a héten tartott sajtótájékoztatót “Közösséget építünk” címmel. A klubvezető prezentációja során beszámolt a jegyárak csökkenéséről és új célokat fogalmazott meg.
Fotó: mtkbudapest.hu
A példa mindenképpen pozitív és követendő, remélhetően eredményre is vezet. Fontos lenne, hogy országszerte megtalálják a közös hangot az egyes szurkolói csoportosulások és a klubok vezetői. A fennálló problémákat közösen kell megoldani annak érdekében, hogy újra tömött lelátók és igazi meccshangulat uralkodjon a magyar stadionokban. Ennek lehet egyik zászlóshajója az MTK Budapest, mely reális méretű otthont épített magának és hajlandó a kompromisszumra. Egy klub a szurkolóiért van, a szurkolók pedig a klubjukért és a csapatukért.
“Deutsch Tamás elmondta, bízik benne, hogy folytatódik a három őszi, hazai pályán lejátszott bajnokin tapasztalt, tendencia: a Gyirmót ellen 1183-an, a Debrecen ellen már 1657-en, míg az Újpest ellen 2584-en szurkoltak a lelátókon.” – részlet az mtkbudapest.hu hivatalos közleményéből.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.