Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bajnokok Ligája 2016-2017-es kiírásának nyolcaddöntőjében a spanyol Sevilla és az angol Leicester City szaladhatott egymásnak, és a párharc első mérkőzésére a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban került sor. A meccs esélyesének a hazai pálya előnye és az aktuális forma miatt is a spanyol gárda számított, ám a kispadon nem lehetett ott az eltiltott sevillai vezetőedző, Jorge Sampaoli. Nézzük miként alakult az összecsapás!
Schmeichel védi Correa büntetőjét (fotó: uefa.com)
A legtöbben talán arra számítottak, hogy a Sevilla labdatartásra törekszik majd, míg a Leicester védekezik és kontrákra apellál. Aki így gondolkozott, az nem is tévedett. Ahogy telt az idő, az andalúzok egyre inkább fölé nőttek az angol brigádnak, és szűk negyed óra után ez ki is csúcsosodott egy tizenegyesben! Morgan rúgta el elég egyértelműen az egyik sevillai támadó lábát, Turpin pedig megítélte a büntetőt. Correa állt oda, ám harmatgyengén lőtte el, Schmeichel vetődve megfogta a lövést.
A kihagyott tizenegyes után is lendületben maradt a Sevilla, Escudero lapos bombájánál is résen kellett lennie Schmeichelnek. A 25. percben aztán már nem volt menekvés, ugyanis Escudero olyan beadást kanyarított középre, aminél szebbet rajzolni se lehetett volna, Sarabia pedig védhetetlenül fejelt a vendégek kapujába. 1-0!
A Leicester képtelen volt igazán veszélyes támadást felépíteni, kontráikat kíméletlenül lekapcsolták a fehér mezesek, Vardy szinte alig kapott használható labdát. A félidő hajrájában még Correa löketénél kellett figyelnie Schmeichelnek, de más említésre méltó esemény már nem történt, hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidő első parázs jelenete megint csak a leicesteri kapu előtt adódott, Vitolo lőtte el a rövidre a labdát, ami a kapufát találta el, majd elsuhant a gólvonal előtt! Nem sokkal később Sarabia tüzelhetett, ám mellé trafált a vezető gól szerzője. A Leicester addigi legveszélyesebb próbálkozása Drinkwater nevéhez fűződik, aki a 60. percben távolról célozta meg a hazai kaput, lövése megpattant egy védőn, majd kapu mellé szállt, de nem volt gyámoltalan megmozdulás. Ám a 62. percben Jovetic három védő által körülvéve is megtartotta a labdát a “Rókák” tizenhatosán belül, szépen játszotta meg Correát, aki meglőtte a Sevilla második gólját! 2-0, a fiatal támadó javított kihagyott büntetője után.
Mikor már úgy tűnt, hogy a más sebességi fokozaton játszó andalúzok lemoshatják az angolokat, akkor a vendégek tavalyi sikerkovácsa, Jamie Vardy megvillant: Drinkwater kiváló centerezésére érkezett remekül a támadó, és közelről vette be Rico ketrecét! 2-1.
Nagy rohanás kezdődött ekkor, a Sevilla előtt adódtak lehetőségek, de nem tudtak elég pontosan célozni a hazai támadók. A hajrá komoly helyzetek nélkül csordogált el, az Európa-liga címvédője ugyan legyőzte Anglia bajnokát, de a Leicester számára még igen sokat érhet az idegenben szerzett gól!
Sevilla – Leicester City 2-1 (1-0)
Helyszín: Sevilla, Ramón Sánchez Pizjuán Stadion; Vezette: C. Turpin
Gólszerzők: Sarabia (25.), Correa (62.) ill. Vardy (73.)
Sárga lapok: Escudero (77.), Carrico (92.)
Sevilla: Rico – Rami, Lenglet (Carrico 55.), Escudero – Mariano, Vitolo, N’Zonzi, Nasri, Sarabia – Correa (Iborra 63.), Jovetic. Vezetőedző: J. Sampaoli
Leicester: Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Ndidi, Drinkwater – Albrighton (Amartey 88.), Mahrez, Musa (Gray 58.) – Vardy. Vezetőedző: C. Ranieri
Videó a gólokról:
http://www.dailymotion.com/video/x5cu4hv_all-goals-highlights-hd-sevilla-2-1-leicester-22-02-2017_sport
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.