Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Vasárnap kora este rendezték az Angol Ligakupa 2016-2017-es kiírásának döntőjét a legendás Wembley Stadionban, melynek keretein belül a Manchester United és a Southampton csapata feszült egymásnak. A mérkőzést végül 3-2-re a “vörös ördögök” nyerték, a “szenteknek” csak a szimpatikus vesztes szerepe maradt. Mindenesetre Manolo Gabbiadini, a So’ton csatára nem habozott méltatni a győztes ellenfelet.
Gabbiadini és Mourinho kézfogása (fotó: Gazzetta dello Sport)
Gabbiadini egyébként a döntő hőse is lehetett volna, ha egy kis szerencséje van, hiszen duplázni tudott a meccsen, mellyel 2-0-ról hozta vissza a mérkőzésbe együttesét. Ráadásul ezen kívül is volt még egy szabályos gólja, ám azt les címén – tévesen – elvették az olasz támadótól.
A találkozó után mindenesetre így nyilatkozott a 25 esztendős csatár:
“Nem érdemeltünk vereséget. Kettő nullról visszakapaszkodtunk, és végig óriási nyomás alá helyeztünk egy olyan nagyszerű csapatot, mint a Manchester United.”
Gabbiadini a “vörös ördögök” két kulcsemberére, José Mourinho menedzserre és Zlatan Ibrahimovicra, a fináléban duplázó svéd támadóra is kitért.
“Mourinho a meccs után odajött hozzám, megrázta a kezem, és gratulált a teljesítményemhez. Szép gesztus volt tőle. Nem sok olyan erős karaktert látsz manapság a futballban, mint amilyen ő. Mourinho valóban Special One!” – mondta a talján, majd Ibra méltatásával folytatta. – “Ibrahimovic egy született győztes. Ha valaki 32 trófeát nyert karrierje során, nem sok mindent kell már bizonyítania, és nem sok minden maradt, amit még meg kellene nyernie.”
Manolo Gabbiadini se panaszkodhat manapság, valósággal berobbant ugyanis a “szenteknél”, januári átigazolása óta 3 meccsen 5 gólt termelt, ami lenyűgöző adat. Nem tett vele rossz lóra a Southampton.
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.