Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Sinisa Mihajlovic által irányított Torino a Palermot látta vendégül az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának szombati játéknapján. A szicíliai együttes két magyarja, azaz Balogh Norbert illetve Sallai Roland is a kezdőben kapott lehetőséget.
Torino – Palermo 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Belotti(74.,76.,81.) ill. Rispoli(30.)
Kiállítás: – ill. Balogh(79.)
A találkozó első veszélyesebbnek mondható momentumáig nem kellett túl sokat várni, melyet a hazai együttes javára jegyezhettünk fel. Az 5. percben Andrea Belotti került helyzetbe, a támadó lövése azonban pont középre tartott, így Posavec könnyedén védeni tudott. A 30. minutumban gyakorlatilag első helyzetéből megszerezte a vezetést a Palermo, a gólt pedig Rispoli neve mellé írhattuk fel. A fordulást követően egyenlíteni tudott a Torino, a 74. percben Andrea Belotti vette be az ellenfél hálóját. Nem sokkal később pedig megfordította a párharc állását a hazai gárda, csak úgy mint két minutummal ezelőtt, ekkor is Belotti volt eredményes. A 79. percben megfogyatkozott a szicíliai gárda, miután Balogh Norbert megkapta második sárga lapját a mérkőzésen. A 81. minutumban pedig már 3-1-re módosult az állás! Andrea Belotti megszerezte harmadik találatát is ezen az összecsapáson.
Videós összefoglalóért KATT!
Empoli – Genoa 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Ntcham(90.), Hiljemark(90+3.)
Az összecsapás első említésre érdemes szituációjáig mindössze három percet kellett várni, amelyet a hazaiak oldalára írhattunk fel. Ekkor Maccarone előtt adódott lehetőség, amivel a rutinos támadó nem tudott élni, mivel a lövése a léc fölé szállt. A 12. minutumban a vendégek veszélyeztetettek, Pinilla tett kísérletet arra, hogy megtörje a gólcsendet, azonban Skorupski hárította a kapu közepébe tartó lövését. A második félidőben sokáig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel zárul a találkozó, aztán a 90. percben váratlanul Ntcham góljával a vendég Genoa megszerezte a vezetést, majd a hosszabbításban Hiljemark növelni tudta csapata előnyét.
Crotone – Sassuolo 0-0
Gólszerzők: – ill. –
A mérkőzés első félideje nem volt túlságosan eseménydús, leginkább a Crotone előtt adódott egy-két lehetőség, míg a Sassuolonak egy komolyabbnak mondható ziccere volt. A szünetet követően sem igazán változott a találkozó összképe. Itt is, ott is akadt néhány helyzet, de legfőképpen a második játékrészben is a hazaiaknak.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.