Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC a Markus Gisdol vezette Hamburg otthonába látogatott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A mérkőzés első veszélyesebb ziccerig közel negyed órát kellett várni, amelyet a hazaiak javára jegyezhettünk fel. A 14. percben Bobby Wood passzolt a középen tartózkodó Diekmeier irányában, ám az egyik vendég hátvéd az utolsó pillanatban menteni tudott előle. A felszabadítást követően a labda pont Holtby elé került, akinek a kísérlete azonban a kapu helyett a saját csapattársát találta el. A 19. minutumban Nicolai Müller eresztett meg egy löketet 16 méterről, amit Jarstein nem kis bravúrral szögeltre tudott paskolni.
A fordulás után sokáig a Hertha játékában volt bent a vezetőgól megszerzése. Az első ilyen szituációt a 67. perben láthattuk, ekkor Ibisevic került ígéretesnek tűnő helyzetbe, ám a bosnyák a passz mellett döntött a lövés helyett, amely rövidre sikeredett a részéről, így oda is lett ez a ziccer. A 75. minutumban Darida eresztett meg egy távoli löketet, ami irányt változtatott Papadoulos fején, és így lett igazán veszélyes. A görög védő szerencséjére a labda viszont elsuhant a léc mellett. A 77. percben azonban ezek ellenére a Hamburg törte meg a gólcsendet, Hunt passzát követően Albin Ekdal vette be Jarstein kapuját. A találkozó végén tehát a hazai együttes játékosai ünnepelhettek, hiszen Gisdol tanítványai otthon tartották a számukra rendkívül fontos három pontot.
Hamburg – Hertha BSC 1-0 (0-0)
Helyszín: Volksparkstadion
Gólszerzők: Ekdal(77.) ill. –
Sárga: Papadopoulos(55.) ill. Stark(41.), Darida(64.)
Kiállítás:
Hamburg: Adler – Diekmeier, Papadopoulos, Jung, Ostrzolek – Ekdal, Walace(Sakai 73.) – Müller, Holtby(Kostic 57.), Hunt(Gregoritsch 89.) – Wood. Vezetőedző: Markus Gisdol.
Hertha BSC: Jarstein – Pekarik, Langkamp, Brooks, Plattenhardt – Skjelbred, Stark(Duda 52.) – Haraguchi(Esswein 84.), Darida, Kalou – Ibisevic. Vezetőedző: Dárdai Pál.
Augsburg – RB Leipzig 2-2
Dortmund – Leverkusen 6-2
Hoffenheim – Ingolstadt 5-2
Werder Bremen – Darmstadt 2-0
Köln – Bayern München 0-3
Mainz – Wolfsburg 1-1
Mönchengladbach – Schalke 4-2
Frankfurt – Freiburg 1-2
A tabellát köszönjük az eredmények.com-nak!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.