Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A legtöbben Bajnokok Ligája lázban értek, de nem a Manchester City drukkerek. Rájuk majd csak jövőhéten vár a nemzetközi porondon a visszavágó. Ezen az estén a Premier Leauge-ben kellett bizonyítaniuk. A Stoke elleni mérkőzést pótolták be.
A 6. percben komoly bajba kerülhetett volna a Manchester City. Mame Diouf remek labdát kapott, amit a hazai kapura küldött, Caballero le tudott érni, és hárítani tudta a bal alsó sarok felé tartó lövést. A 18. percben ismét a Stoke veszélyeztetett. Bruno Martins Indi lövését követően kellett résen lennie ismét Caballeronak. A 20. percben félő volt, hogy Mame Diouf nem tudja folytatni a játékot, de szerencsére a sérülése nem bizonyult komolynak, így nem kellett őt lecserélni. Az első játékrészben a hazai gárda nem tudott komoly helyzetet kialakítani. A próbálkozásokba rendre beleértek a védők, és még a lövés előtt véget vetettek az akciónak. Egy lövésük ment mindössze kapura. A 25. percben Kolarov 22 méterről tüzelt kapura, de a Stoke hálóőre a helyén volt. Az első játékrész gól nélküli döntetlennel zárult.
A második játékrészben az 59. percig kellett várni az első hazai próbálkozásra. Sané remek passzt kapott, de nem találta el jól a játékszert, ami így jócskán a kapu fölött szállt el. A 68. percben Mame Diouf újra a földre került. Számára itt véget is ért ez a találkozó, mivel az első félidővel ellentétben, most már nem tudta folytatni a játékot. Afellay lépett helyette pályára, aki a Barcelona színeiben egykor dolgozott együtt Pep Gaurdiolával. A 71. percben Fernandinho adott remek passzt Silvának, akinek a lövése centikkel kerülte el a kaput. A 76. percben ismét Silva tüzelt, de lövése megpattant az egyik védőn. A szögletből beívelt labda Otamendit találta meg, de ő sem tudott pontosan célozni. A mai estén nem jött össze semmi a Manchester Citynek. A mérkőzés végére a Stoke pedig védekezésre rendezkedett be. A végeredmény 0:0.
Manchester City – Stoke City 0:0
Helyszín: Etihad Stadion, Manchester Vezette: Swarbrick
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Sané (54.) ill. Bardsley (24.), Walters (84.)
Kiállítva: – ill. –
Manchester City: Caballero – Sagna. Otamendi. Kolarov. Clichy – Fernandinho – Navas (Silva 57.). Toure (Iheanacho 76.). De Bruyne. Sane – Agüero Vezetőedző: Guardiola
Stoke City: Grant – Bardsley, Shawcross, Martins Indi, Pieters – Diouf (Afellay 69.), Cameron, Allen (Imbula 84.), Sobhi – Walters, Berahino Vezetőedző: Hughes
Videó hamarosan.
kép: fullyfootball.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.