Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A válogatott szünet után a hétvégére visszatér a nagyüzem a La Ligában is, ahol a nagyokra kötelező feladat vár céljaik elérése érdekében.
A forduló pénteki nyitómeccsén az Espanyol és a Betis együttese feszül egymásnak Barcelonában. A liga “döntetlen-királyaként” számon tartott kisebbik barcelonai együttes mellett szól a hazai pálya, a Betis mellett pedig a csapat kiszámíthatatlan formája – Hogy ebből kiindulva mit tippelünk végeredménynek? – Azt mindenki saját megítélésére bízzuk…
A szombati játéknap első találkozóján a Villarreal az idén nagyon masszív Eibar ellen szerezheti meg mindhárom pontot hazai környezetben. A “sárga tengeralattjárónak” egyébként is van miért visszavágnia ellenfelének, hiszen az őszi meccsen az Eibar 2:1-re nyerni tudott. Nincs mese, az Európa-liga-indulásért, és az 5. helyért nagy harcban lévő Villarrealnak hazai pályán hoznia kell a kötelezőt!
Ezt követően az Athletic Bilbao éppen a Villarrealhoz zárkózhat, amennyiben teljesíti kötelező feladatát, és legyőzi idegenben a sereghajtó Osasunát; majd az El-indulás harmadik nagy esélyese is pályára lép: A Real Sociedad hazai pályán – a győzelem reményében – fogadja a kiesés rémétől még bőven fenyegetett Léganest.
A szombati nap zárásaként az Atlético Madrid Malágán vendégszerepel. Diego Simeone együttese jó passzban van, legutóbb fontos meccset nyert a Sevilla ellen, mellyel a “matracosok” újfent bejelentkeztek a dobogóra. Esélyek ide vagy oda, az Atléticónál nem feledhetik el, hogy legutóbb hasonló szereposztásban a Málaga 1:0-ra nyerni tudott!
A vasárnap a két gigászé, illetve délben előbb még a három meccs óta nyeretlen, az Atlético ellen rangadót veszítő Sevilla a kiesőjelölt Gijon ellen kísérelhet meg újfent visszatérni a győzelmi ösvényre.
A Real Madrid 16:15-től fogadja a kupadöntőre készülő Deportivo Alavést a Bernabéuban. A találkozó abszolút favoritja a Real, ahol örülhetnek annak, hogy Cristiano Ronaldo – sajnos mi magyarok is tapasztalhattuk – a válogatottban megtalálta góllövő cipőjét, továbbá úgy tűnik, a keretet ezúttal elkerülte a FIFA-vírus, mindenki egészségesen térhetett vissza a nemzeti csapattól. A Real egyébként legutóbbi hat meccsét rendre megnyerte az Alavés ellen, a feladat tehát adott vasárnap is! Időrendben tovább haladva, a blancók után érdekesnek ígérkezik a néha már életjeleket is mutató Valencia és a Depor összecsapása. A Mestallában két, a tabella hátsó régiójában helyet foglaló gárda feszül egymásnak, amolyan ki-ki mérkőzésre van kilátás.
Este a Barcelonára hasonlóan kötelező feladat vár, mint a Realra! A katalánok a 19. helyezett Granada otthonában lépnek pályára. A Barca mérlege imponáló a kis csapat ellen, hiszen legutóbbi 11 bajnokijukon a katalánok 10-szer is nyerni tudtak, bár mondjuk az az egy (2017 áprilisában) 1:0-ás Granada-győzelemmel zárult! Mondani sem kell, mekkora meglepetést szolgáltatna egy hasonló eredmény!? Ráadásul a Barcának még azt is bele kell kalkulálnia bajnoki álmait dédelgetve, hogy a Real még mindig egy meccsel kevesebbet játszott…
Hétfőn, a forduló zárómérkőzésén, jó kis meccset játszhat egymással az Európa-ligában még álló Celta Vigo és a Las Palmas, előbbi pályaválasztásával. Az érintettek egyébként a tabellán is szorosan követik egymást, egy esetleges vendég győzelem esetén pedig helycserére is sor kerülhet.
márc. 31.
20:45 Espanyol – Betis
ápr. 1.
13:00 Villarreal – Eibar (Tv: Sport 2)
16:15 Osasuna – Athletic Bilbao (Tv: Sport 2)
18:30 Real Sociedad – Leganés
20:45 Málaga – Atlético Madrid (Tv: Sport 2)
ápr. 2.
12:00 Sevilla – Sporting Gijón (Tv: Sport 1)
16:15 Real Madrid – Alavés (Tv: Sport 2)
18:30 Valencia – Deportivo La Coruna
20:45 Granada – Barcelona (Tv: Sport 1)
ápr. 3.
20:45 Celta Vigo – Las Palmas
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.