Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az észak-amerikai profiliga, azaz az MLS 2017-es szezonjának negyedik bajnoki hétvégéjének nyitányára ma hajnalban került sor. A címvédő is pályán volt, azonban két döntetlen született.
Giovinco (jobbra) visszatért a Toronto csapatába sérülése után, de a vége iksz lett. A Kansas harmadjára játszott döntetlent a szezonban (forrás: twitter.com/MLS)
A Toronto a Sporting Kansas City-t látta vendégül az éjszaka első meccsén. A kanadai klubba visszatért sérüléséből Giovinco. A hazaiak mezőnyben simán felülmúlták ellenfelüket, azonban mindkét oldalon a sok akció ellenére kevés lövés találta el a kaput. Végül hiába volt nagy fölénye mezőnyben a hazai klubnak, ez sem segített a kanadai együttesen, ám a vendégek sem tudtak betalálni, így gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. A Kansas harmadik alkalommal ikszelt a szezonban.
Toronto FC – Sporting Kansas City 0-0
Dempsey a második félidőben lépett pályára, de ő sem tudott segíteni a címvédőn, a remeklő újonc Atlanta pedig ezúttal sem kapott ki! (forrás: twitter.com/MLS)
Reggelhez már közelebb jártunk, amikor a címvédő Seattle Sounders fogadta a szenzációs formában kezdő Atlantát, vagyis az egyik újoncot. A vendégek végül ezúttal sem veszítettek az MLS-ben, és az elmúlt szezon bajnokának otthonában ez pedig eléggé imponáló. Az viszont annyira nem, hogy összesen 4 lövés találta el a meccsen a kapukat, ebből 3-at a vendégek részéről jegyezhettünk fel. Mezőnyben abszolút kiegyenlített volt a játék, a vége pedig gól nélküli döntetlen lett.
Seattle Sounders – Atlanta United 0-0
A hétvége java még csak ezután jön, ma este például pályára lép Nikolics csapata, a Chicago Fire is, melyben már szerepet kap a világbajnok, Schweinsteiger is!
A hétvége további programja
Szombat
20:00 New York City – San José Earthquakes (ÉLŐ – Eurosport 2)
21:00 Chicago Fire – Montreal Impact (ÉLŐ – Eurosport 1)
22:00 Columbus Crew – Orlando City (ÉLŐ – Eurosport 2)
Vasárnap
00:00 DC United – Philadelphia Union
02:00 Minnesota United – Real Salt Lake
02:30 Houston Dynamo – New York Red Bulls
04:00 Vancouver Whitecaps – Los Angeles Galaxy
Hétfő
03:00 Portland Timbers – New England Revolution
Keleti Főcsoport
Nyugati Főcsoport
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.