Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Antonio Cassano. Ő az a játékos akit aligha kell bemutatni bárkinek is. Játéka is emlékezetes, de inkább az, ahogyan az életet kezelte. Aktív pályafutása alatt állandóan a média középpontjában volt a balhéi miatt és ez mostanra sem változott meg. Most az egyik legnagyobb olasz sportújságnak mondta el a véleményét arról, hogy kiket is tart egy túlértékelt, szerencsés játékosoknak.
Az egykori Real Madrid és AS Roma csillag a Gazzetta dello Sport-nak adott egy igazán terjedelmes interjút, amiben alapvetően a karrierjéről és a jelenlegi futballvilágról, azon belül pedig az olasz foci dolgairól beszélt. Ebben a cikkben azonban sikerült belerúgnia egy-két nagyágyábú is. Ahogyan szokta, nyersen elmondta a véleményét arról, hogy kiket is tart igazán “szerencsés” fickónak:
“Három túlértékelt játékos? Pogba, James Rodriguez és Balotelli.” – mondta a jelenleg csapat nélküli játékos.
“Hogy Pogba megér-r 120 millió eurót? Nem, nem nekem. Rodriguez 80 millió eurót? Nem. Amennyiben ő ennyit ér, mennyi lett volna Andreas Iniesta az ő korában?”
“Balotelli kapcsán pedig, a legjobbakat kívánom neki és igencsak jól megy neki Franciaországban, de ahogy Pogbának, úgy neki is nagy szerencséje van: egy nagyon jó ügynök van mögöttük: Mino Raiola.”
“Mindkettejüknek elképesztő lehetőségeket biztosított.”
Nem semmi szavak ezek a rutinos támadótól, de aligha fogja ezt bármelyik emberke is magára venni a fent említett hármasból. Talán egy szellemes Balotelli választ még várhatunk.
Szerző: Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.