Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megnövekedett a DVSC Futball Szervező Zrt. egyéb bevétele az előző évben, ugyanis 1,148 milliárd forint folyt be a kasszába, amely a játékosok értékesítésének volt köszönhető. A Loki az idei bajnokságban gyengébben szerepel, hiszen tavaly nyáron a megújulás jegyében több addigi fontos focistáját értékesítette. Igaz a bevételből újak megvételére nem futotta, hiszen az idei szezonban a kiesés ellen küzd.
Balogh Norbertért az olasz Palermo nettó 699,5 millió forintot csengetett ki a Lokinak. Az ifjú focista aki előtte épp, hogy bekerült a DVSC felnőtt keretébe 2016 januárjába igazolt az olaszokhoz. Balogh előtte az NB I-ben is alig talált a kapuba, Itáliában pedig még nem tudott meghatározó játékossá válni. Egyes hírek szerint a másodosztályba csúszó klub nyáron megválik tőle. Bódi Ádámot és Varga Józsefet a Videoton vette meg. Bódi már júniusban Fehérváron volt, mintegy 164 millió Forint ellenében, Varga csak augusztusban követte, érte mintegy 89 millió Forintot utalt át a Vidi. Varga meghatározó játékosa lett tavasszal a fehérváriaknak, Bódi elvétve kap szerepet, elképzelhető, hogy ő nyáron távozik. Zsidai Lászlót az előző idényben még NB I-es Puskás Akadémia vette meg, annak a reményében, hogy segít kiharcolni a bent maradást. Nem járt sikerrel, s idén tavasszal már az NB II-es csapatba se nagyon fér be. Érte 6 milliót fizetett a Felcsút. Szécsi Márkot 2016 tavaszán vette meg a Nyíregyháza. Az egykor nagy tehetségnek tartott csatár hét NB III-as meccsen egy, az idei NB II-es kiírásban 24 találkozón egy gólig jutott… A Spari érte 11,5 millió Forintot csengetett ki. Tavaly nyáron őt követte Tisza Tibor 9,5 millió Forint ellenében. A korábbi válogatott támadó 22/3-as mutatója sem valami fényes. A tavalyi Eb-n szereplő balhátvéd Korhut Mihály Izraelbe igazolt, új csapata mintegy 147 milliót utalt át a balhátvéd játékjogáért. Az ifjú kapus Deczki Máté a Stoke Citynél folytatta körülbelül 23 millió Forintért.
Amint látszik, a Loki jól járt a játékosok értékesítésével, hiszen nem kevés pénzt kapott értük. Korhut és Varga hiányzik egyedül az utóbbi időben mutatott formájuk alapján, a többiek viszont nem bizonyították, hogy nagy kár érte a DVSC-t elengedésükkel. Viszont miután Leonel Pontes által favorizált külföldiek sem mutattak jobb teljesítményt a Debrecen a kiesés elől menekül. Ráadásul nem is kevés pénzért, hiszen 1,010 milliót személyi jellegűként költöttek el a beszámolójuk alapján, mely azt jelenti, hogy növekedtek a bérek. A bérköltség így 507,5 millióról 833,4-re ugrott, amely szerint egy sportoló fizetése 1,06 millióról 1,4-re nőtt. Csak emlékeztetőül korábban a bajnoki címért, most pedig a kiesés elől menekülnek a debreceni focisták.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.