Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Schalke vendégjátékával, és győzelmével indult a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulója, avagy a gelsenkircheni kékek az Európa-liga indulást érő hatodik hely irányába mozdult el, míg a Leverkusen a kiesés elkerülése ellen harcolhat az utolsó három meccsén.
Egészen parádésan kezdte a mérkőzést a Schalke 04, mely egy remekbe szabott akció, illetve egy szöglet után a kapuban megülő fejest követően már tíz perc elteltével kétgólos előnyben volt. Mondhatnánk, hogy ezzel remek alaphangot adva a mérkőzésnek, de gyakorlatilag ezzel a három bajnoki pont sorsa el is dőlt. A 18. percben már 0:3 tetszelgett az eredményjelzőn, a hathatós előnyt pedig a fordulást követően tovább tudta duzzasztani a gelsenkircheni együttes, mely szó szerint felnégyelte ellenfelét, kegyetlenül kihasználva az összes adódó lehetőséget. A rutinos gólfelelős Kießling szépíteni tudott, ám ez tényleg csak egy aprócska szépségtapasznak volt elegendő. A hármas sípszó pillanatában már alig volt hazai néző a lelátón.
Győzelmével a Schalke ha ideiglenesen is, de fellépett a felsőházba, s megőrizte annak lehetőségét, hogy kedvező eredmények esetében jövőre indulhasson az Európa-ligában. Ellenben Leverkusen 4 pontra van az osztályozót érő 16. pozíciótól, így a kiesés szele még elcsípheti a gyógyszergyáriakat, akik a szezont még a BL-ben kezdték…
Leverkusen – Schalke 1:4 (0:3)
G: Kießling (66.), ill. Burgstaller (6.), Höwedes (10.), Schopf (18.), 50.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.