Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Visszatért az MTK-hoz a klub sajátnevelésű támadója Kenesei Krisztián. A még mindig aktív csatár (a III. Kerületben játszik az NB III-ban) a továbbiakban a klub utánpótlásában fog ténykedni.
Kenesei egykor Kínát is megjárta
Kenesei 1977-ben született, s az 1993-94-es idényben mutatkozott be az NB I-ben az MTK színeiben. Az idény végén a kék-fehérek kiestek az NB I-ből, majd érkezett Várszegi Gábor, s vele együtt a milliárdok is. A következő idényben egyből visszajutott az MTK az élvonalba, s elkezdődött a nagy költekezés. Folyamatosan érkeztek a klubhoz a válogatott focisták, de Kenesei sokáig maradhatott. Mígnem Ferenczi István leigazolása után háttérbe szorult, s Kenő a Győrhöz került kölcsönbe 2000 nyarán. Később megfordult még többek között a Zalaegerszegnél (bajnok lett a klubbal), a Győrnél, Olaszországban, a Vasasnál, Kínában, a Haladásnál, a Pápánál majd ismét a Vasasnál, s másfél éve a III. Kerület focistája.
„Elsősorban egyéni képzéseket tartok, U13-tól egészen a felnőttcsapatig bezárólag. Főként a támadókkal foglalkozom: befejezések, lövések, ziccerek, rúgótechnika, kinek, mire van szüksége. Az első foglalkozáson már túl vagyunk, kifejezetten jól sikerült, bízom benne, hogy mindenkinek hasznára válik a képzés. Még aktív vagyok, a III. Kerületi TVE-ben játszom. Szerencsés vagyok, élvezem a játékot, igaz, edzem is rendesen, mindössze egy meccset kellett kihagynom a szezonban, így negyven felett. A gyakorlások jellemzően délelőtt vannak, így délután részt tudok venni a Kerület edzésein. Abban maradtunk Polyák Balázzsal, hogy nyárig ez kvázi próbaidőszak, és ha beválik, folytatjuk.” – nyilatkozta a támadó az MTK hivatalos weboldalának.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.