Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Henning Berg a Videoton vezetőedzője hazája egyik napilapjának azt nyilatkozta, hogy csak most szembesült azzal, hogy Magyarországon a több győzelem számít a helyezéseknél, nem pedig a jobb gólkülönbség vagy az egymás elleni eredmények. George F. Hemingway is megszólalt az ügyben, s azt tanácsolta a Vidi edzőjének, hogy már korábban el kellett volna olvasni a versenykiírást.
A Honvéd jelenleg azért vezet a Videoton előtt a bajnokságban, mert több győzelemmel rendelkezik. Berg az elmúlt napokban egyik nyilatkozatában furcsállta, hogy hiába jobb a gólkülönbsége, rúgott több gól, győzte le kétszer is a Honvédot, a kispestiek vezetik a tabellát. George F. Hemingway a szurkolókkal folytatott élő chat beszélgetésében az alábbiakat mondta az üggyel kapcsolatban.
-“Úgy gondolom, hogy a Videoton edzője, a Berg úr valószínűleg…de hát itt volt a szezon elején, nem? A versenykiírás a szezon előtt született meg, azt el kellett olvasni. Hogy ez rossz vagy jó? Ez a versenykiírás. Lehet a több győzelem, a csapatoknak a több győzelemre kel hajtani, lehet a több rúgott gól, akkor erre kell hajtani, bármi lehet, a lényeg az, ha valami a versenykiírásban van, azt bizony nem a 30. forduló után kell észrevenni. Ez az én véleményem.”
Egy másik szurkoló pedig rákérdezett mi lesz a sikeredzővel Marco Rossival, akinek a szerződése az idény végén lejár, s még nem lett meghosszabbítva.
– Marco Rossit már régen kerülgetik csapatok, belföldiek és külföldiek is. Azt majd Marco fogja eldönteni, hogy szeretne-e itt maradni, vagy nem. Mi készen állunk, a hónap végére tervezzük ezt a bejelentést.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.