Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Fradi csütörtöki sajtóóráján több információ is napvilágra került. Igaz az új igazolásokról semmit nem tudtunk meg, de azt igen, hogy június 11-én kezdik meg az alapozást, illetve azt is, hogy a kölcsönjátékosok visszatérnek klubjaikhoz.
Máté Csaba a zöld-fehérek másodedzője elmondta, hogy már kapcsolatban vannak a kiszemeltekkel, s szeretnék, hogy keret végleges legyen mire elkezdik az edzéseket, ami június 11-én lesz esedékes. A Fradi ugyanis, ha minden igaz, június végén már El-selejtezőkön lesz érdekelt, így nem lesz sok pihenő idejük a focistáknak. A bajnokság ugyanis május 27-én zárul, a Magyar Kupa döntőjét pedig május 31-én rendezik. Június egytől mehetnek el a játékosok nyári szabadságra, mely tíz nap lesz. Bernd Storck szövetségi kapitány az elmúlt héten elmondta, hogy egyeztetett klubedzőkkel, s a nemzetközi kupainduló csapatokból nem fog válogatni, hogy hosszabb időt tudjanak pihenni a labdarúgók. A nemzeti csapat június 5-én az oroszokkal barátságos, június 9-én Andorrával vb-selejtezős meccset játszik. Így, ha minden igaz Fradisták nélkül, hisz aki pályára lépne annak egy szabadnap jutna.
“A jövőt illetően vannak tervek, már tárgyalásban állunk játékosokkal. Nem egyszerű a dolog, korán kezdődik a bajnokság és a nemzetközi selejtezők, ezért az átigazolásokban korán kell dönteni, a játékosok pedig nem szeretnek korán dönteni, mert úgy érzik, hogy van idejük augusztus végéig. Ezt a játékot kell úgy játszani, hogy a június 11-i kezdésre mindenki itt legyen a felkészülés elején, ne az legyen, hogy valaki 2-3 héttel később esik be és nem tudunk rá számítani. Ez a feladat, hogy sikerüljön meggyőzni a kiszemelteket arról, hogy itt akarjanak lenni a Ferencvárosban. Sajnos nem egy poszt van, aki látja a keretünk összetételét, vannak kölcsönjátékosaink, akik nagy valószínűséggel visszatérnek a klubjukhoz, a lejáró szerződésűekkel is megy még az alkudozás. Úgy érzem, hogy a télhez hasonlóan nagyobb mozgás lesz.”
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.