Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Matematikailag három csapat lehet még az idei idényben bajnok, de mivel az utolsó fordulóban a Vidi és a Honvéd egymással meccsel, a 8 pontos hátrányban lévő Ferencvárosnak lehetetlen mindkettőt megelőzni, hiszen döntetlen esetén a több győzelem számít, s a Honvédnak jelenleg néggyel több van, mint a zöld-fehéreknek. A Vasas hátralévő meccseit is megtippeltük, hiszen ők még a dobogóért vannak harcba a Ferencvárossal.
Nézzük melyik csapat kivel játszik még a hátralévő fordulókban.
Bp. Honvéd: 56 pont
MTK hazai pályán (gy) +3
Debrecen idegenben (d) +1
Videoton hazai pályán (d) + 1
Végén: 61 pont
Nehéz meccset játszhatnak hazai pályán az MTK-val, hiszen a kék-fehérek jelenleg kieső helyen állnak. Ennek ellenére, ha bajnokok akarnak lenni be kell húzniuk a három pontot. A Debrecennel idegenben küzdenek meg, s mivel a Loki mégiscsak otthon játszik az egy pontra jók lehetnek. A legvégén pedig a Bozsik-stadionban egy bajnoki döntővel felérő csatát játszanak a Videotonnal. Először hazai győzelmet írtam be, végül javítottam döntetlenre, hiszen a Vidi védekezést hátrahagyva támadni fog, hiszen ők ekkor már csak győzelemmel lehetnek bajnokok. Pontegyenlőség esetén ugyanis a több győzelem számít, abban pedig jobb a Honvéd.
Videoton: 56 pont
Újpest idegenben (gy)
Ferencváros hazai pályán (d)
Bp. Honvéd idegenben (d)
Végén: 61 pont
A Vidi előbb idegenben játszik az Újpesttel. A lila-fehérek még a kiesésben is érdekeltek lehetnek, ezért nekik is fontos a három pont, de a fehérváriak nagy küzdelemben begyűjtik a győzelmet. Jövő hétvégén a Ferencváros látogat Felcsútra, mindkét csapatnak ki kell majd egyezni a döntetlennel. Az utolsó fordulóban pedig a Honvédhoz látogatnak, s a kiválóan védekező kispestiek semlegesítik a Lazovics, Scsepovics támadó duót.
Ferencváros: 48 pont
Debrecen hazai pályán (gy)
Videoton idegenben (d)
Újpest hazai pályán (gy)
Végén: 55 pont
A Fradi előbb a Debrecent fogadja hazai pályán. Ha bronzérmet akarnak szerezni akkor kötelező a győzelem. Majd Felcsúton a Vidinél vendégszerepelnek, ott egy döntetlenre jók lehetnek, míg hazai pályán a végén még lehet, hogy ők fogják a nagy vetélytárs újpestieket a másodosztályba lökni…
Vasas: 46 pont
Haladás idegenben (v)
Gyirmót idegenben (gy)
Mezőkövesd otthon (gy)
Végén: 52 pont
A Vasas a Haladás ellen játszik idegenben. A Sopronban otthon lévő Hali sok csapatot nehézség elé állított már a szezonban, a Vasas is megszenved velük. Utána a Gyirmóthoz látogatnak, először döntetlent írtam be, de végül megváltoztattam Vasas-győzelemre, hiszen mégiscsak a dobogón akarnak végezni. A legvégén a kiesés elől menekülő Mezőkövesd látogat a piros-kékekhez, itt szintén először Mezőkövesd győzelmet jósoltam volna, de végül a Vasasra tettem a tippem.
Egy biztos még érdekes három fordulót láthatunk, érdemes lesz a stadionokba kilátogatni.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.