Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az U17-es Eb második elődöntőjében a spanyolok a rendes játékidőben tizenegyest hibáztak, de az új rendszerű büntetőpárbaj során sikerült felülmúlniuk a németeket! A hispánok így a fináléban pénteken az angolokkal mérkőznek meg a végső győzelemért, és a korosztályos Európa-bajnoki trófea elhódításáért.
A németek a végén is a fejüket foghatták (forrás: uefa.com)
A németek és a spanyolok U17-es Európa-bajnoki elődöntője nem a veszélyes helyzetekről marad emlékezetes az utókor számára, ám így is akadt izgalom a találkozón!
Az első félidőben sok érdekesség nem történt, nagyon kiegyenlített volt a játék, bár a spanyolok több akciót indítottak. Ezzel szemben kaput eltaláló lövések terén 1-1, gólok tekintetében pedig 0-0 volt az állás.
A fordulást követően a németek jártak előbb közel a gólszerzéshez, és ők is rohamoztak többet. Az 51. minutumban Jastrzembski a kapufát találta el! A túloldalon Plogmann kapusnak akadt védeni valója a 66. percben, amikor Ruiz tüzelt, a kipattanó után pedig tisztázott a német védelem. Két perccel ezután még nagyobb lehetőséghez jutott Spanyolország, hiszen a játékvezető tizenegyest adott a hispánoknak, miután Keitel szabálytalankodott Alonsoval szemben. A labda mögé Ruiz állt, ám a 70. percben elvégzett büntető kimaradt, a labda a keresztlécen csattant! Ruiz gólja a spanyoltól a 17. lett volna a tornán (a selejtezőt is beleszámítva), ez pedig abszolút rekord lett volna a korosztályos Európa-bajnokság történetében.
Mivel nem született döntés a rendes játékidőn belül, így jöhettek az új rendszerű tizenegyesek! Lényegében ez annyit takar – mint teniszben a tie-break -, hogy a büntetőpárbajt kezdő csapat egy tizenegyest rúg, utána az ellenfél kettőt, majd a párbajt kezdő válogatott is kettőt, és így tovább folytatják kettesével a “szétlövést”. Így nem jöhet létre alapesetben, ha egyik fél sem hibázik, hogy bármelyik csapat akár az utolsó körben is hátrányban legyen, és nyomás alatt kelljen teljesítenie.
A büntetőket a spanyolok kezdték, és a 70. percben hibázó Ruiz ezúttal eredményes tudott lenni (1-0).
A németek jöttek tehát ezután kétszer – Majetschak lövését védte Fernandez (1-0), majd Arp már betalált, így lett egál az eredmény (1-1).
Morey ezek után betalált, így ismét a spanyoloknál volt az előny (2-1), de a következő hispán, Segovia a felső lécet találta el! Így maradt az egygólos spanyol előny (2-1).
A németek részéről Mai állt ezután a labda mögé, de ő is a kapufát találta el, majd Keitel egyenlített – micsoda sorminta (2-2).
Na de a spanyoloknak már nem remegett meg a lábuk! Előbb Chust lőtte be a labdát (3-2), majd Guillamón sem hibázott (4-2), így a srácoknál az első új rendszerű tizenegyespárbajt az Eb-n a spanyolok nyerték, akik ezzel a fináléba jutottak!
A német fiúk tehát nem tudták követni az ifjú honfitársnőik példáját, akik a legelső ilyen új rendszerű tizenegyespárbajt megnyerték a korosztályos tornán.
A döntőben Spanyolország Angliával találkozik, mi pedig természetesen a pénteki fináléról is beszámolunk!
U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG – ELŐDÖNTŐ
Spanyolország – Németország • 0-0, b.u.: 4-2
Helyszín: NK Varazdin, Varazdin. Vezette: Dominik Ouschan (osztrák)
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.