Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, s a hétvégén eltiltott Souleymane Diarrát hosszú ideig elmeszelték. A mali focistát az idei bajnokságban már harmadszor állították ki, így várható volt, hogy jó pár fordulót lesz kénytelen kihagyni. A Ferencvárost pedig újból megbüntették a bírók parkolása végett.
Íme az újpesti játékos ítélete:
Souleymane Diarra (Újpest) mint visszaeső – mert ellenfelét nyilvánvaló gólhelyzetben gáncsolta, amiért kiállították, majd a piros lap felmutatása után vehemensen reklamált a játékvezetőnél és közben két kézzel enyhén meg is lökte – 5 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A Fradi pedig szokásos parkolási “bűnei” miatt fizethet. Számomra újból érdekes, hogy amit két évig megtudtak oldani, az mostanra, miként lent bűn, vagy pedig miért nem tud a bíró ott parkolnia ahol kell. Hiába a szkenner miatt már nem fizetnek a bírók végett igen. Ráadásul az oroszokkal június elején a válogatottunk barátságos meccset játszik a stadionba, hogy ha nemzetközi előírással ütközik a parkoló használata, akkor elvileg a válogatott meccs után a magyar szövetséget is megfogják büntetni. Íme a határozat:
“A fegyelmi bizottság (FEB) a Ferencváros–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-t mint visszaesőt hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértésért 500 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A FEB tárgyalás megtartása után hatályában változatlanul fenntartotta az FTC-vel szembeni korábbi hasonló pénzbüntetést a Mezőkövesd elleni bajnokival (500 000) és a Budafok elleni Magyar Kupa-mérkőzéssel (400 000) kapcsolatban.”
A Diósgyőr – Vasas után a vendégek fizethetnek 200.000 Ft-ot szurkolóik viselkedése végett. (a női játékvezetőt szidták)
A FEB az Újpest–Videoton mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél, más sportszervezet és politikus szidalmazása) 400 000 Ft, a Videotont mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása) 200 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.