Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Spanyol lapértesülések szerint a legnagyobb eséllyel honfitársa követheti majd Jorge Sampaolit a Sevilla kispadján.
Mint arról Mi is beszámoltunk, Jorge Sampaoli igent mondott hazája hívószavára, így egy év után elhagyta a Sevilla labdarúgócsapatát, és a jövőben az argentin nemzeti csapat felkészítéséért felel majd. Mindeközben Sevillában sem tétlenkednek, és egybehangzó spanyol lapértesülések az andalúz klubnál már meg is találták Sampaoli utódját!
A madridi AS sportnapilap például kész tényként közli, hogy a honfitárs Eduardo Berizzo követi majd Sampaolit, aki már sikeresen meg is állapodott a szerződés feltételeit illetően mindenben a Sevilla sportigazgatójával, Óscar Ariasszal. Az AS szerint az elmúlt szezonban a Celta Vigóval az Európa-ligában kis híján a döntőbe is bejutó 47 esztendős argentin szakember klubváltását a jövő héten hivatalosan is bejelentik majd a felek.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.