Videoton: Távozik a norvég szakember – hivatalos

Egy év után köszön el Henning Berg, a Videoton vezetőedzője, így egyre közelebb lehet a csapathoz a Partizan Beograd trénere, Marko Nikolic.

Elköszönt a norvég tréner.

Elköszönt a norvég tréner.

Nem egészen erre számítottak Székesfehérváron, ahol ugyan csalódásként élték meg a bajnoki ezüstérmet, mégsem volt igazán előjele annak, hogy szakítanak a felek. Henning Berg 2016 nyarán vette át a szakmai munka irányítását. Rögvest Európa-liga kvalifikációval nyitva. A moldovai Zaría Baltit 3-2-es összesítéssel búcsúztatták a fehérváriak, míg a Cukaricki-t 3-1-gyel, majd a dán Midtjylland parancsolt megálljt a piros-kékeknek, aki azonban a bajnokság mellett a Magyar Kupa megnyerésében reménykedtek, de csalatkozniuk kellett. Előbbiben ezüstérmet szereztek a Honvéd mögött, míg a kupában Budafokon szaladtak bele egy igencsak fájó pofonba a legjobb tizenhat között.

Berg összesen 39 találkozón irányította a Videotont – 33 bajnoki, 3 Magyar Kupa, és 6 El-összecsapás – a szezonban.

„Számomra is csalódás az kupakiesés és a bajnokság végeredménye, pedig nagyon közel álltunk az aranyéremhez. Mindazonáltal örülök annak, hogy a csapat fejlődött az elmúlt egy évben, mi szereztük a legtöbb gólt és mi kaptuk a legkevesebbet, ami legtöbbször elég ahhoz, hogy egy csapat megnyerje a bajnokságot. Élveztem a Székesfehérváron töltött időt, örülök, hogy a Videoton FC vezetőedzője lehettem. Természetesen köszönettel tartozom a játékosoknak, a stábnak és a vezetőségnek, a legjobbakat kívánom nekik! Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szurkolók szezonban nyújtott támogatását és segítségét is!” – mondta el Berg a vidi.hu-nak adott nyilatkozatában.

A klub sok sikert kíván további edzői pályafutásához.

Gavalovits Sándor