Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kemény összecsapásra számíthatunk ma este Cardiffban, a Bajnokok Ligája döntőjében. Mivel két bajnok, a Real Madrid és a Juventus csap össze egymással. Akár 5 rekord is születhet ezen a jeles napon.
24 csapat próbálkozott, és 24 elbukott. 1992 óta – amióta a sorozatot Bajnokok Ligájának hívják – egy együttes sem tudta megvédeni a bajnoki címét. A Milan, az Ajax, vagy a Manchester United is nekiugrott ennek a feladatnak, de csak másodikként hagyhatták el a játékteret. A Real Madrid tavaly a városi riválist győzte le, és idén, ha jobbnak bizonyulnak a Juventusnál, akkor történelmet írhatnak.
Mindössze 4 csapatnak sikerült a történelem során tripláznia. Ez azt jelenti, hogy megnyerte hazája bajnokságát, magasba emelte a kupát és Európában is megállíthatatlan volt. A Manchester United (1999), az Inter Milan (2010), a Bayern Munich (2013) és a Barcelona (2009 és 2015) tudta eddig az összes trófeát bezsebelni egy szezon alatt. Ha ma a Zebrák remekül teljesítenek, akkor ők is felkerülhetnek erre a listára.
Crisitiano Ronaldo és Sergio Ramos lába sem remek meg a finálékban. Már mindketten bizonyítottak, és korábban már iratkoztak fel góllövők közé Bajnokok Ligája döntőben.
A portugál zseni 2008-ban, még Vörös Ördögként talált be a Chelsea kapujába. 2014-ben pedig már a Real színeiben ismételte meg ugyanezt a teljesítményt. Sergio Ramos pedig a 2014-es és a 2016-os finálét koronázta meg góllal. Ma este, ha kettőjük közül valaki gólt szerez, akkor bekerül a rekordok könyvébe.
A Juventus legendája is rekorder lehet ma este Cardiffban. 39 éves és 126 naposan emelheti magasba a Bajnokok Ligája megnyeréséért járó serleget. A kora egyáltalán nem látszik meg az olasz legendán. Magabiztos kézzel hárítja a csatárok rohamait, és a mai este folyamán sem tervezi azt, hogy labdát kelljen kiszednie a saját hálójából.
Ha összejön ma a győzelem, akkor Buffon megelőzi Dino Zoffot, aki szintén a Juventus színeiben játszott. Ő 41 évesen és 2 hónaposan lépett pályára az 1983-as döntőben. A Vörös Ördögökök hálóőre, Edwin van der Sar pedig 40 évesen és 6 hónaposan bizonyíthatott a 2011-es döntőben.
Ronaldo a szezon folyamán megállíthatatlan volt. A döntőben sem fog lazsálni, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy csapata ismét felérjen a csúcsra. Ha összejön a siker, akkor Clarence Seedorf, Andres Iniesta, Xavi és Lionel Messi táborához csatlakozik. Ők azok a remek futballisták, akik karrierjük során 4 alkalommal emelhették magasba a serleget.
képek: bbc, oasport, express, sports-images.vice, performgroup
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.