Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Portugália 1-0-ra győzte le Oroszországot a Konföderációs Kupában, ám a győzelem mellett rossz híreket is kapott a portugál válogatott, hiszen a meccsen megsérülő Raphael Guerrerrót kórházba kellett szállítani.
Forrás: michigansthumb.com
A 23 éves védő a mérkőzés 65. percében kapott egy rúgást a lábára, amely után csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. A portugál válogatott szövetségi kapitánya, Fernando Santos a lefújás után azt nyilatkozta, hogy szinte biztos, hogy komoly sérülésről lehet szó.
“Természetesen bízunk benne, hogy nem olyan súlyos a dolog. Most azonban úgy tűnik, hogy hatással lehet a szezonkezdésére” – mondta Santos.
A lgefrissebb hírek szerint Guerreirót bokatörés gyanújával szállították kórházba, de az már szinte biztos, hogy a Konföderációs Kupán már nem fog pályára lépni.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.