Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kupacsapataink közül a Ferencváros, a Vasas és a Videoton is pályára lépett szerda délután, mellettük a Puskás Akadémia is megkezdte az edzőmeccsek sorát.
A Fradinál lehetőséget kapott az új igazolások közül az uruguyi Gorriarán, Priskin Tamás, Lovrencsics Balázs mellett Otigba Kenneth is. A nigériai válogatottságra áhítozó korábbi magyar utánpótlás válogatott játékos először húzta magára a zöld-fehér mezt edzőmeccsen. Thomas Doll ismét kísérletezett, a középpályás Csernik Kornélt vetette be jobbhátvédként, míg a jobbhátvéd Botka Endre baloldali védőként kapott lehetőséget. A Beitar Jeruzsálem a jövő héten már tétmeccset játszik szintén, méghozzá az Európa-ligába szintén selejtezőmérkőzésen. Ráadásul az ellenfelük se akárki lesz, hiszen a Vasassal csapnak össze. A mai edzőmeccset a Fradi nyerte, méghozzá a 92.percben lőtt Bognár góllal. Mikor is egy izraeli védelmi hiba után Bognár került ziccerbe, majd a kapu jobb alsó sarkába gurított.
FTC-Beitar Jeruzsálem 1-0 (0-0)
Gól: Bognár (92.)
FTC: Dibusz – Csernik, Batik, Otigba, Botka – Gorriaran, Hajnal, Radó, Amadou – Lovrencsics B., Priskin
A második félidőben pályára lépett: Holczer, Hüsing, Lakatos, Csonka A 62. percben pályára lépett: Bognár, Kundrák
Beitar: Klaiman – Kachila, Keltjens, Heister, Conte – Claudemir, Sabo – Tzemah, Vered, Ezra – Shechter.
A Beitar jövőheti ellenfele tehát a Vasas lesz. Az angyalföldiek is felkészülési meccsel hangoltak, s az első félidő katasztrofálisra sikeredett, hiszen három gólos hátrányba kerültek. A második játékrészre viszont megtáltosodtak s megfordították az eredményt. A piros-kékek honlapja tájékoztatása szerint a gólok így estek. A 68. percben Ádám szögletét követően a cseh Vít Benes fejelt a kapuba. Nem sokkal később egy kipattanó utám Vida 30 méterről hatalmas gólt lőtt a felsőbe. A 83. percben Pavlovot vágták fel a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Ádám magabiztosan értékesítette. A hajrában Murka fejelt közelről a hálóba.
Sturm Graz – Vasas 3-4
Gól: Alar 23, Zulechner 30., Röcher 37., ill. Benes 68., Vida 73., Ádám 83. – 11-esből, Murka 88.
Két tizenegyes-góllal nyert a Videoton. (vidi.hu)
A Videoton is győztes meccsel hangolt a jövő heti El-selejtezőjére. Az edzőtábor utolsó előtti napján a horvát élvonalban szereplő Inter Zaprešić ellen léptek pályára. A Vidi a Horváth Tamás – Szolnoki, Mocsi, Vinícius, Tamás – Szabó Bence, Hadzic, Barczi, Kovács István – Géresi, Maric tizeneggyel kezdte a találkozót. A 18. percben tizenegyeshez jutottunk, miután Géresivel szemben szabálytalankodtak – a labda mögé Kovács István állt, és a a jobb alsó sarokba lőtte a büntetőt. A 83.percben növelte előnyét a Videoton, nem is akárhogy, egy újabb tizenegyessel, melyet Maric értékesített.
A Puskás Akadémia a megyei III.osztály bajnokával a Főnixszel mérte össze tudását, s magabiztosan győzött. Ami érdekesség a meccsen, hogy az összes gólszerző Pintér Attila edzősködése alatt érkezett már a Puskáshoz. Természetesen egyetlen sajátnevelésű gólszerzőt nem találunk. Stipe Bacelic-Grgic már korábban is ott játszott, de ő az előző évet kölcsönben Mezőkövesden töltötte, s úgy tűnik, hogy Pintér számít rá a következő évben.
Puskás Akadémia FC – FC Főnix 8–0 (2–0)
Gól: Diallo (9.), Hegedűs J. (37.), Csilus Á. (51., 90.), Bacelic-Grgic (55., 61., 77.), Szakály (81.)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.