Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
2014-ben tért vissza a játékos a Hamburghoz, ahol remekül futballozott, azonban lehetséges, hogy már a nyáron távozni fog, és a Premier League-ben fogja folytatni a pályafutását.
A 26 éves középpályás 2014-ben tért vissza a Hamburghoz, előtte kipróbálta magát a Premier League-ben. A Tottenham színeiben játszott, ahol mindössze csak 25 mérkőzésen kapott lehetőséget, majd kölcsönbe került a Fulham csapatához. A 2014-15-ös szezont már a Bundesligában, a Hamburgnál töltötte kölcsönben, és egy évre rá véglegesen szerződtették.
A Newcastle hamarosan ajánlatot fog tenni Lewis Holtby-ért, és remélik, hogy még az új szezon kezdete előtt sikerül majd megegyezniük a középpályással.
Holtby a klubfutball mellett a német válogatottban is bemutatkozott. Eddig három alkalommal viselhette a címeres mezt, de találatot még nem sikerült szereznie.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.