Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte biztos, hogy csapatot vált Európa és a Ligue 1 legnagyobb gólvágója Alexandre Lacazette, ugyanis a Lyon elnöke Jean-Michel Aulas elmondta nagyon közel a megegyezés.
“Az angol sajtóban 67 millió euróról beszélnek, de ez nem valós és lehetetlen. Az Arsenal első ajánlata 45 millió euró volt, végül az átigazolási összeg 45 és 50 millió euró között állt meg.” – mondta Aulas a francia Le Progresnek.
Ez az összeg mind az Arsenal, mind pedig a Lyon történetében rekord lesz. Az “Ágyúsok” által fizetett összeg meghaladja a 4 évvel ezelőtti Özil rekordot is.
Lacazette az előző szezonban 45 mérkőzésen 37 alkalommal volt eredményes minden sorozatot figyelembe véve, ami elképesztő szám.
Csak, hogy érEbből 28 bajnoki gól, ami több mint Olivier Giroud, Theo Walcott, Danny Welbeck és Lucas Perez idei “termése” összegezve.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.