Engedjétek meg, hogy bemutassuk a FociClub.hu legújabb társoldalát, avagy jöjjön egy írás A FutballKutató nevű blog szerkesztőjétől. Rengeteg érdekesség, futballkuriózum, olyan dolgok, melyet egy átlag hírportálon nem olvashattok. Mostantól rendszeresen nálunk!
Ezúttal egy olyan országba kalauzolom el olvasóimat, ahol nagyon sokan szívesen eltöltenék életük hátralévő éveit. Egy olyan mediterrán éghajlatú országba, ahol ciprus- és cédrusligetek borítják a hegyoldalakat, ahol a napfény és a tenger szemet kápráztató keretet alkot a szigetország olajbogyó-ültetvényekkel tarkított lankáin. Ez a gyönyörű ország Ciprus, ahol a csodálatos látvány mögött több évtizedre visszanyúló ellentétek bújnak meg, méghozzá olyanok, amelyek az egykor egységes államot óhatatlanul kettészakítják többek között a sport terén is.
A jegyzetem még 2010.12.11-én íródott, egy kicsit visszautazunk az időben
Jobban járunk, ha barangolásunkat a fővárosban, Nicosiában kezdjük, ugyanis ez az a hely, ahol a legtöbbet megtudhatunk a ciprusiak megosztottságáról. A szigetország leghíresebb helyszínén, egyben központjában egy hatalmas már-már a berlini falra emlékeztető építmény húzódik keresztül a városon és ennek képzeletbeli meghosszabbításával az egész országon. Ez az a választóvonal, amely elkülöníti egymástól a két, immáron más utat járó futballkultúrát, ugyanis sokan nem tudják, de tény, a ciprusi szigeten nem egy, hanem két ország létezik, két külön futballszövetséggel és labdarúgó válogatottal. Ennek történelmi előzményeiről csak annyit szólnék, hogy a szigeten lévő görög és török leszármazottak sohasem fértek meg egymás mellett igazán, a ciprusi törökök – enyhe anyaországi hátszéllel – mindig is úgy gondolták, hogy a görögök el akarják őket takarítani a szigetről és beolvasztani kultúrájukba, éppen ezért Törökország 1974-ben inváziót indított ellenük azzal az ürüggyel, hogy az ottani törököket megvédjék a hellénektől. Elfoglalták a szárazföld északi részét, többek között Famagusta és Kyrenia városát is, illetve Nicosia egyik felét. 1984-ben pedig kikiáltották az északiak függetlenségét, egyben a köztársaságot, amelyet azóta is csupán Törökország ismer el.
Ahogy a zászlók esetében is, úgy a futballban is Törökország áll Észak-Ciprus mögött
Ezt a nem is olyan rövid történelmi kitekintést azért tartottam fontosnak, mert ezek tudatában talán már érthető lesz, miért is alakult úgy a ciprusi futball, ahogy jelenleg áll. A szigeten 1878-ban a britek rakták le a sportág alapjait. A jelenlegi ciprusi futballként nevezett sport azonban a legtöbb ember számára a VB/EB-selejtezőkön olykor meglepő eredményeket elérő válogatott, az egykori DVSC-s Leandro Omóniáját, vagy – Isten nyugosztalja – Zavadszky Gábor halálának helyszínét jelenti, pedig ez nem teljesen így van. Létezik egy másik szelete is, amely csak a legelvakultabb fociőrültek előtt lehet ismert, Észak-Cipruson ugyanis egy teljesen önálló – Törökország által patronált – szövetség működik, amely a válogatott mellett bajnokságot is üzemeltet. Ennek magvait még az 1950-es és 1960-as években szórták el, amikor a sziget déli felén olyan hírességek fordultak meg, mint Zsengellér Gyula, aki több helyi klubcsapat mellett a ciprusi válogatottat is irányította, de említhetném Puskás Ferencet is, aki néhány nap erejéig tudásával ámította a hellének fiait. A török ciprióták ’55-ben alapították meg a labdarúgó szövetséget (KTFF) és elkezdték építgetni a sportág infrastruktúráját. Az első válogatott mérkőzést azonban csak hét évvel később játszhatták, ugyanis a FIFA gátat szabott (azóta is) a KTFF minden kezdeményezésének, mivel nem rendelkeztek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben tagsággal. Így csupán a „nagytestvér”, Törökország ellen debütálhattak egy az azóta is legnagyobb vereségüknek számító 5-0-s zakóval. 1980-ban aztán részt vettek első nemzetközi tornájukon, az Izmir-kupán, ahol az anyaország mellett még Szaúd-Arábia, Malajzia és Líbia is szerepelhetett. Kezdetnek egy harmadik helyezést sikerült elérniük, ami az ország alig 200 ezres lakosságához viszonyítva nagyon szép eredmény volt. Ezek után csendes húsz év következett az észak-ciprusi labdarúgásban és csak a 2000-es években hallattak újra magukról, amikor is újra kérték felvételüket a FIFA-tól. A sikertelen próbálkozás láttán úgy gondolták, ha már FIFA-tagok nem lehetnek, akkor lesznek nem-FIFA-tagok. Nem szójáték, valóban létezik ilyen szervezet, olyan futballszövetségekkel a tarsolyában, mint Grönland, Zanzibár vagy Tatárföld.
Hé, srácok! Nem biztos, hogy jó helyen tartózkodtok
Öt évvel ezelőtt egy nemzetközi kupa keretein belül megünnepelték az 50 éves KTFF születésnapját Koszovó és Lappföld (skandináv országok vegyes csapata) válogatottjainak vendégeskedésével. A fölényes tornagyőzelem nagyszerű felkészülést jelentett a 2006-os németországi világbajnokságra. Nem, persze, hogy nem a FIFA világbajnokságról van szó, hanem az első FIFI Wild Cupról, amelyet ebben az évben szintén a germánoknál rendeztek, Hamburg, St. Pauli városrészében hat nemzeti csapat képviseletével (Grönland, Észak-Ciprus, Zanzibár, Gibraltár, Tibet és St. Pauli köztársaság, ami egyet jelent a manapság Bundesliga 1-es gárdával). A végső győztesnek természetesen dolgozatom főszereplői bizonyultak Zanzibár döntőbeli két vállra fektetésével, így 2006-ban a futballvilág trónján két válogatott ült, Olaszország és Észak-Ciprus képében (bár a ciprióták csak a trónoló taljánok cipőit pucolhatták volna). Az északiak a VB után sem lógatták a lábaikat, saját kupát alapítva rendeztek újabb nemzetközi futballtornát (ELF-Cup, amely az Egyenlőség, Szabadság, Testvériség szavak rövidítése). Lendületből, már-már megállíthatatlanul söpörték be a trófeát, a döntőben Tatárföld válogatottjának 3-1-es legyőzésével.
A trófeahalmozó csapat egy kirgiz tornán és a 2009-es, helyi Aranylabdás
Lassan-lassan, a többszöri megmérettetések után a török ciprióták megközelítették azt a szintet, amelyet jelenleg a déliek képviselnek. Az igazolt labdarúgók száma egyre csak növekszik, a 14 csapatos első osztályú bajnokság színvonala is folyamatosan javul. A Çetinkaya Türk SK 13 bajnoki címével a legsikeresebb csapat, amely még az egyesült ciprusi bajnokságot is megnyerte 1951-ben.
A KTFF leendő központja. Hm… nem kispályás
De visszatérvén a válogatottra, az ELO-rendszer szerint jelenleg a világon a 110. legerősebb minden nemzeti csapatot figyelembe véve Spanyolországtól Tuvaluig. Történetük legnagyobb győzelmét a Tibet elleni 10-0 jelenti, ám mint ahogy ebben az esetben is látszik, egy-két kivételtől eltekintve nem játszottak komoly, FIFA-tagsággal rendelkező válogatott ellen. Mindenesetre az öt nemzetközi tornából, amelyen korábban elindultak, egy híján mindegyiken begyűjtötték az elsőséget. Játékerejük alapján helyük lenne a FIFA- és UEFA-tagok között, azonban ez addig nem fog megvalósulni, míg el nem ismerik Észak-Ciprust, mint önálló országot. A jelenlegi helyzetet elnézve, ez rövid időn belül nem is fog bekövetkezni, amelynek a sziget görög fele örül a leginkább, akik úgy gondolkodnak, hogy pár év múlva egy egységes nemzetként, egységes válogatottat alkotva veszik majd fel a versenyt Európa és a Világ legjobbjaival.
Hopp, egy ismerős az észak-ciprusi ligában. A Haladásban, a Győrben és a Vasasban is megfordult Andre de Carvalho Monteiro a Binatli Yilmaz SK alkalmazottja, éppen munkában. Közben érdemes megfigyelni a helyi pályaviszonyokat:
