Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokságot jól ismerő játékossal erősödhet a Valencia együttese.
A spanyol Marca című sportnapilap úgy tudja, hogy a Valencia komolyan fontolgatja Grzegorz Krychowiak szerződtetését. A lengyel válogatott játékos, akinek távozását a Paris Saint-Germain együttesétől maga Unay Emery, a párizsiak szakvezetője is elismerte, a Marca szerint könnyen lehet, hogy a Mestallába kerül majd.
A madridi székhelyű sportlap arról ír, hogy a Valencia akár 22 millió eurót is áldozna Krychowiak-ra, aki a “denevérek” vezetőedzőjének, Marcelino-nak a külön kérésére térhetne vissza a La Ligába, ahol korábban még a Sevilla színeiben 2014 és 2016 között alaposan letette a névjegyét a 27 esztendős védekező középpályás.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.