Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy már tegnap este beszámoltunk róla, az előző szezonban több évnyi uralkodás után megbukó Paris Saint-Germain is győzelemmel kezdte a 2017-18-as idényt a francia bajnokságban. Akárcsak a még náluk is magabiztosabban diadalmaskodó címvédő, vagyis az AS Monaco.
A győzelem után a kötelező sajtótájékoztatón a média munkatársait természetesen nem az Amiens ellen aratott 2-0-s siker érdekelt a legjobban, hanem az, hogy mi várható az elkövetkezendő időkben a csapat életében. Tudniillik ugyanis, hogy már a lelátón foglalt helyet a világ valaha volt legdrágábban igazolt játékosa, Neymar. A brazil támadó egyelőre még csak figyelhette a társak játékát, ám a kedélyesen nyilatkozgató Unai Emery vezetőedző elmondása alapján hamarosan kezdetét veszi a korábbi Barca kedvenc csapatba építése.
„A csapat jó hangulatban lépett pályára. Ezt is várjuk az egész szezonban. Neymarnak pedig fontos szerepe lesz ebben, hiszen a PSG egy nagy klub, és még nagyobb lesz Vele. Mindent megtettünk a szerződtetése érdekében. Neymar nem csak a baloldalon játszhat majd, hanem más pozíciókban is, mert olyan sokoldalú, mint Pastore, vagy Draxler. Az átigazolások augusztus 31-én zárulnak, de a klubunk már rendelkezik a megfelelő játékosokkal. Természetesen ettől még keressük azokat, akik erősítést jelenthetnek.” – elmélkedett Emery, az újságírói kérdésekről.
A Ligue 1 1. fordulójának eredményei:
Monaco – Toulouse 3-2
Paris Saint-Germain – Amiens 2-0
Olympique Lyon – Strasbourg 4-0
Metz – Guingamp 1-3
Montpellier – Caen 1-0
St. Etienne – Nice 1-0
Troyes – Rennes 1-1
Ma játszák:
Lille – Nantes
Angers – Bordeaux
Olympique Marseille – Dijon
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.